Noha a Marvel szuperhősfilmjei rendszerint hoznak egy bizonyos minőséget, azok hangvétele és színvonala filmenként eléggé eltérő tud lenni. Ráadásul a Végtelen háborúval Kevin Feige producer és csapata igencsak magasra tette a lécet, úgyhogy a Bosszúállók harmadik részéhez képest nem szabad túl sokat várni a Hangya második önálló kalandjától, mely lényegében ugyanazt a szintet hozza, amit az első részben láthattunk.

Ahogy már nem először fordul elő egyik vagy másik Marvel-szuperhős kapcsán, újfent az Amerika Kapitány: Polgárháború utóhatásainak lehetünk tanúi, amikor is a házi őrizetben lévő Scott Lang (Paul Rudd), azaz a Hangya nem akciózik többé, ehelyett inkább kislányának próbál jó apja lenni.

Amikor azonban a zsugorító technológiát feltaláló Dr. Hank Pym (Michael Douglas) és lánya, Hope van Dyne (Evangeline Lilly) a segítségére szorul a nő anyja, Janet (Michelle Pfeiffer) felkutatásához a kvantumvilágban, emberünk ismét az események sűrűjében találja magát.

Mint kiderül, szükség is lesz a Hangya és a Darázs egyesített erejére a küldetés végrehajtásához, melyet a hírhedt maffiózó Sonny Burch (Walton Goggins) és egy felettébb titokzatos ellenfél, a tárgyakon könnyedén áthatolni képes Szellem (Hannah John-Kamen) egyaránt igyekszik a maga javára fordítani. És akkor a folyton Scott nyakára járó FBI-ról vagy az új vállalkozásával nehezen boldoguló Luisról (Michael Pena) még nem is beszéltünk…
A fentebb felsorolt színészek listája már a Dr. Pym régi barátját, Bill Fostert alakító Laurence Fishburne nélkül is igen impozáns, vagyis A Hangya és a Darázs igazi sztárparádéval szolgál, így magára a színészi játékra sem is igazán lehet panaszunk. A már ismert karakterek hozzák azt, amit megszokhattunk tőlük, sőt egyesek még némi fejlődést is képesek felmutatni – még ha maga a jellemábrázolás általában elég felületesre is sikeredett.

A narratíva ezúttal is Paul Rudd egyszerre sebezhető és sármos alakítására épül a mindenkivel jó fej Scott szerepében. Evangeline Lilly-vel működőképes párost alkotnak, s még ha nem is izzik körülöttük állandóan a levegő, a kettejük közötti adok-kapok viszony eléggé szórakoztató. Aki pedig bírja Michael Pena szószátyár humorát, az most sem fog csalódni.
Mindent egybevetve a stílus és a hangvétel teljességgel az első részre hajaz, ami részben minden bizonnyal már az előzményt is dirigáló Peyton Reednek köszönhető. Látszik, hogy a rendező itt már magabiztosan bánik a karakterekkel, miután az első részbe csak úgy belecsöppent Edgar Wright direktor leváltását követően.

A film leggyengébb pontja maga a történet, ami – a szokásos klisék mellett – tele van logikátlansággal és butaságokkal. Annyi biztos, hogy ennyi technikai halandzsát még egyetlen Marvel produkcióban sem hallhattunk, de az sem kizárt, hogy még soha semmilyen moziban a filmtörténelem folyamán.
A zsugorító technológiát felhasználó akciózás ellenben igen látványos és jó móka. A technikai megvalósítás ugyan nem mindig tökéletes, alapvetően nehéz volna belekötni. Újfent megcsodálhatjuk Michael Douglas – plusz ezúttal Michelle Pfeiffer – digitálisan megfiatalított fizimiskáját, s bár még nem teljesen száz százalékos az eljárás, az eredmény már így is elég élethűnek mondható.

Szokás szerint akad jónéhány utalás a Marvel univerzum különböző eseményeire és karaktereire, és az időközben felbomlott S.H.I.E.L.D. is ekézésre kerül. Noha a szervezet hivatalosan már nem létezik, Dr. Pym láthatóan félti titkos technológiáját a néha megkérdőjelezhető módszerekkel operáló ügynökségtől.
A hasonló összefüggések és infómorzsák ellenére a Hangya folytatása az első rész ismeretében is bőven élvezhető, amennyiben valaki csak egy laza szuperhősös vígjátékra vágyik. A film tehát könnyed szórakozást ígér, és szerencsére nem veszi túlságosan komolyan magát – ami azért is fontos, mert többnyire nézőként sem igen lehet komolyan venni.

A Hangya és a Darázs néhány vonatkozásában a Marvel moziverzum egésze és a következő Bosszúállók film szempontjából is szignifikáns lehet. Elég magára a számos lehetőséget hordozó kvantum univerzumra gondolni – ezen kívül viszont csak annyi tippet adok, hogy a stáblista közbeni jelenet ebből a szempontból fontos lehet, ellentétben az stáblista utánival, ami abszolút kihagyható. (Én megmondtam!)