Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Hihetetlen tempóban készítik játékaikat az Avalance Studios munkatársai, a svédek ugyanis azon túl, hogy a Rage 2 társfejlesztői, mindemellett éppen tegnap rántották le a leplet Generation Zero című újdonságukról, most azonban egy harmadik projekt is képbe került. Bár egyelőre semmi sem hivatalos, ellenben elég megbízható forrásból, a Steam egyik idő előtt eldurrantott reklámjából derült fény arra, hogy a csapat a Just Cause-sorozat folytatásába is belekezdett már.
A Steamre feltöltött reklám alapján az újdonság a Just Cause 4 címre hallgat, de akik élőben kapták el, hiába kattintottak a további információt ígérő gombra, az egyelőre sehová sem vezetett, magyarul tehát csak egy promóciós képnek sikerült kicsúsznia, mely talán egy E3-as bejelentést vezet fel előttünk.
direktor
7 éve, 7 hónapja és 1 heteHát ha a Steamen bukkan fel, akkor azárt annak már van alapja! 🙂
muki
7 éve, 7 hónapja és 1 heteHoppá! 🙂
rdave
7 éve, 7 hónapja és 1 heteLehet csak én vagyok maradi, de teljesen jó módszernek láttam a hivatalos bejelentést átlátszó szivárogtatás nélkül.
marco
7 éve, 7 hónapja és 1 heteNagyon adom…. Sokkal jobb volt, amikor még csak találgattunk, vártunk, dumálgattunk róla mi lenne ha, és akkor egyszer csak bejelentettek valamit és ugráltunk örömünkben! 🙂
Jó mondjuk a Just Cause 4 pont nem érdekelt volna minket akkor sem annyira, de amikor jött egy Alone in the Dark 2 vagy egy Goblins folytatás, uhh, de rohadt nagy élmény volt.
És de kurva öreg vagyok. 😮
totyak
7 éve, 7 hónapja és 1 heteAzért vannak csapatok, akiktől nem szivárog ki semmi, szóval valahogy meg lehet oldani. Ez is mutatja, hogy melyik fejlesztő/kiadó hogy áll a dolgokhoz. Részben az ilyenek miatt nem nagy élmény már az E3, szinte mindent előre tudunk. Persze azért vannak, képek, videók, meg egy-két meglepi, de régen minden jobb volt.