Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Ubisoft bejelentette, hogy a várakozásoknak megfelelően óriási sikert aratott a rajongók között a Far Cry 5, mely a sorozat eddigi leggyorsabban fogyó epizódja lett, amiből az első héten legalább kétszer annyit eladtak, mint anno a Far Cry 4-ből. Ez azonban még nem minden, a The Division után ugyanis a Far Cry 5 lett a Ubisoft eddigi második legnagyobb megjelenését produkáló játéka, mely egyetlen hét alatt 310 millió dolláros bevételt hozott a francia kiadó konyhájára.
Mindez persze nem valósulhatott volna meg a játékosok nélkül, akik elképesztő dolgokat hoztak össze a Far Cry 5 keretein belül az elmúlt napokban, így a Ubisoft egy infógrafika részeként közölte velünk például, hogy a felhasználók már több mint 55 ezer órát streamelték a Twitch és a Youtube platformokon az alkotást, amit több mint 117 millió néző követett nyomon.
Továbbá a rajongók több mint 5 millió halat fogtak, 35 milliónál is több dinamitot dobtak el, 177 millió civilt mentettek meg, a legnépszerűbb segítiő pedig Nick Rye lett. Ha további érdekes statisztikákra vagy kíváncsi, vess egy pillantást az alábbi infógrafikára:
hellblade
7 éve, 9 hónapja és 2 heteEnnyire hatékony a reklám.Sajnos ez azt jelenti nem lesz változás a Far cry életében.
Ebből már lehet sejteni a következő részt:Új helyszín,új főgonosz,új,sok sok (nagyon jó minőségű)reklám=játék..
És talán a készítési sorrend is ez..
mordorer
7 éve, 9 hónapja és 2 heteAmennyire hájpolták, nem is csoda.
warriorautobot
7 éve, 9 hónapja és 2 heteSajna túl jó a Ubi marketinges osztálya… az szerintem sokat dobott rajta.
patrik94
7 éve, 9 hónapja és 2 heteNálam nem jártak sikerrel. 😄