Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Blizzard bejelentette, hogy idén már harmadik alkalommal kerül sor az Overwatch-hoz kapcsolódó világbajnokság megszervezésére, ezáltal már el is indult az Overwatch World Cup 2018 kvalifikációja. A világszíntű megmérettetésen ismét az egyes országok válogatottjai vehetnek majd részt, melyeket a Blizzard válogat ki úgy, hogy már vizsgálják az egyes államok játékosait, azok közül is a 150 legjobbat, akiket folyamatosan nyomon követnek, és amennyiben a kiadó azt tapasztalja, hogy az adott országban kimagaslóan jól játszanak, akkor az adott nemzet automatikusan bekerül a bajnokságba.
Az Overwatch World Cup 2018 részeként ismét 24 ország mérkőzhet majd meg egymással, akik között Dél-Korea, az USA, Thaiföld és Franciaország részvétele már most biztos, de az IDE KATTINTVA elérhető állás alapján szinte biztos befutó még Kína, Svédország és Kanada is, noha ez folyamatosan változhat annak folyományaként, hogy milyen ügyesek és aktívak a játékosok.
Hazánk bár elméleti szinten bekerülhet a 24 ország közé, de a jelen állás szerint a gyakorlatban nem sok esélyünk van rá, hiszen egyelőre a 27 legjobbat jegyző ranglistára sem kerültünk fel.
patrik94
7 éve, 9 hónapja és 2 heteMindig azt gondoltam Overwatch nagyhatalom vagyunk. Erre… 😮
marco
7 éve, 9 hónapja és 2 heteMagyarország a szájkarate hazája, nem az esporté. 🙂
vape
7 éve, 9 hónapja és 2 heteNa ezt nézni fogom részben, már csak azért is mert el nem tudom képzelni mit lehet rajta nézni. 😄
warriorautobot
7 éve, 9 hónapja és 2 heteÉn inkább játszom mint nézem. 😄
Bár játszani is csak max fun szinten. 😄