Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Nightdive Studios munkatársai még februárban bizonytalanodtak el azzal kapcsolatban, hogy talán nem tudják teljesíteni mindazt, amit a System Shock remake kapcsán bejelentettek, ezáltal bár sokan a projekt végét prognosztizálták akkor, ellenben erről szerencsére szó sem volt. Olyannyira nem, hogy a fejlesztők csak újragondolták terveiket, és bár eltartott egy ideig, ellenben a GDC 2018 alkalmából Stephen Kick, a csapat CEO-ja bejelentette, hogy természetesen folytatják a projektet, de lesz pár változás, így például a megjelenési dátum terén is.
Az igazgató szerint ugyanis 2020 első negyedévénél előbb biztosan nem lesznek meg a System Shock Remastered munkálatival, amivel kapcsolatban a Unity helyett maradnak az Unreal Engine-nél, és elvetették az újító ötleteket is, hogy a végeredmény inkább az eredeti egy tökéletes feldolgozása legyen.
muki
7 éve, 9 hónapja és 3 heteEz nagyon jó hír! 🙂 Várós.
direktor
7 éve, 9 hónapja és 3 hete2020???? 😮 Az igen, jó sokat dolgoznak rajta…
mordorer
7 éve, 9 hónapja és 3 heteNagyon helyes. Remélem méltó felújítás lesz.
totyak
7 éve, 9 hónapja és 3 heteMagyarán túlgondolták a képességeiket és most inkább beérik egy szerényebb felújítással is. Azt is még évekig csinálják. Hát, gratulálok nekik.
patrik94
7 éve, 9 hónapja és 3 heteEredeti nekem sajnos kimaradt úgyhogy ezt nagyon várom! 🙂
warriorautobot
7 éve, 9 hónapja és 3 heteNem sietik el, de inkább mint hogy valami gagyi feldolgozás legyen!