Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Ubisoft várhatóan még a mai napon elérhetővé teszi az Assassin's Creed Origins sokak által várt nagy újdonságát, mely Discovery Tour név alatt egy interaktív történelemórává alakítja át a játékot. Az ingyenesen érkező frissítés mindenkinek teljesen szabadon telepíthető lesz, lényege pedig röviden és tömören az, hogy küldetések, ellenfelek és veszélyek nélkül felfedezzük az ókori Egyiptomot, a nevezetességeket, a kultúrát, a szokásokat vagy éppen az építészetet, amihez 75 komplett túrán vehetünk majd részt egy általunk alkotott karakterrel.
A Discovery Tour tehát egy virtuális időgépet varázsol az Assassin’s Creed Origins-ből, ami mellett a frissítés a régóta várt New Game+ módot is elhozza közénk, és bár erről kedvcsinálóval nem szolgálhatunk nektek, ellenben a történelmi túrákról már tudunk mutatni egy izgalmas felvételt.
totyak
7 éve, 11 hónapja és 3 napjaEz egy kellemes kis adalék lesz a játékhoz, de csak úgy, ha már tényleg megvan a játék és ingyen hozzád vágják. Külön fizetni érte…hát.