Persze azért nem hagy minket új játék nélkül idén az EA, lévén a kiadó bejelentette, hogy terveik szerint idén októberben egy új Battlefield-epizóddal szeretnének megörvendeztetni minket, de hogy egy újabb világháborús rész jön-e, netán ezúttal más történelmi érát tűznek zászlajukra, az nem derült még ki.

A harmadik negyedévet összefoglaló üzleti jelentésből azonban megtudtuk még, hogy a Battlefield 1-ből 25 millió példány fogyott eddig, a FIFA közösség pedig jelenleg 42 millió játékosból áll csak konzolon, a Star Wars Battlefront 2 megvásárlóinak pedig a 70 százaléka kipróbálta az egyjátékos kampányt, de a játékról nemsokára egy külön hírben bővebben is írunk nektek.

Az EA kiemelte még a The Sims 4-et, az életszimulátor közössége ugyanis 35 százalékos növekedést tudott produkálni, összességében pedig a kiadó majdnem minden téren emelkedéssel számolt, így a három hónapban 3,38 milliárd dolláros bevételük volt, ami 18 százalékos ugrás az egy évvel korábbiakhoz mérten.