Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az ADATA bejelentette, hogy szeretnék egy új taggal bővíteni az XPG Z1 memóriacsaládot, ezáltal várhatóan a CES 2018-on láthatjuk majd első ízben azokat a 16GB-os DDR4-es modulokat, amelyek a GSkill és a Corsair termékeit szeretnék sarokba állítani. Az ADATA által bemutatott új memóriacsalád ugyanis 4600 MHz-es órajellel hasít, éppen ezért már nem elég számára a szabvány 1,2V-os feszültség, hanem 1,5V-ra van szüksége, de hogy ezen felül miféle extrák várhatók hozzá - speciális hűtés, RGB világítás és a többi -, arról egyelőre nem közölt részleteket a gyártó.
Az új memóriacsalád egyébiránt várhatóan még az első negyedévben megjelenhet, ára pedig nem haladja meg a 600 dollárt – vagyis 150 ezer forint körül tetőzik majd -, azonban konkrétabb részleteket csak a CES-en hallhatunk róla.
zender
8 éve, 2 hete és 2 napja16Gb 150 ezer forint? 😮 Lemaradtam valamiről?
direktor
8 éve, 2 hete és 2 napjaJó nekem 30 ezerért a nem szupergyors is. 😄
totyak
8 éve, 2 hete és 2 napjaNem szorosan a témához kapcsolódik, de pont ma olvastam, hogy Kína vizsgálódik a memóriapiacon, mert nekik is feltűnt, hogy valami érthetetlen módon egyre drágábbak a memóriák. Valószínűleg semmi nem lesz a dologból, de jó látni, hogy legalább foglalkoznak vele.
warriorautobot
8 éve, 2 hete és 1 napjaHogy mennyi?!?!
Azért a lófasznak is van vége! Ez kegyetlen sok érte.