Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Hideo Kojima manapság egyre ritkábban szólal meg a Death Stranding kapcsán, azonban ha mégis szólásra nyitja száját, akkor arra érdemes odafigyelni - még akkor is, ha semmiféle konkrétummal nem szolgál. A játékguru legutóbb például a Dengeki PlayStation munkatársainak adott egy alapos interjút, amelynek során a szokásosan elpufogtatott részleteken felül felvezetett egy bejelentés bejelentését, amire valamikor 2018-ban kerülhet majd sor a Death Stranding-hez kapcsolódóan, és elmondása szerint olyan megdöbbentő lesz, hogy attól leesik majd az állunk.
Hogy miről van szó pontosabban, azt hiába akarták kideríteni a japán kollégák, Kojima teljesen hajthatatlan volt az ügyben, de mivel a Death Strandingről van szó, őszintén várjuk a részleteket, hiszen jól tudjuk egy ideje, itt majdnem minden megtörténhet.
5t3v3nk3
8 éve, 2 hete és 2 napjaFelvezette a Teaserjét egy trailernek az előzetes verzióhoz…
direktor
8 éve, 2 hete és 2 napjaKösz a semmit Kojima.
hentes
8 éve, 2 hete és 2 napjaTipikus nesze semmi fogd meg jól.
ronalddo
8 éve, 2 hete és 2 napjaAzaz. Nem tudom az ilyen nyilatkozat egyáltalán minek. Tudjuk hogy jön, mondta már. Hiába mondja hogy ilyen jó lesz meg olyan jó, majd hisszük ha látjuk. Mi lett ezzel a palival is.
hellblade
8 éve, 2 hete és 2 napjaFüst,füst,füst..Már az egész világon látszik a füstje ennek a game -nek..kíváncsi vagyok a lángjára nagyon! 🙂
patrik94
8 éve, 2 hete és 2 napjaKiváncsi vagyok erre a játékra már nagyon. Ígéret sok van. 🙂
fighterlaci
8 éve, 2 hete és 2 napjaEz a pali is csak mond valamit mindig, aminek semmi értelme.
warriorautobot
8 éve, 2 hete és 2 napjaIdővel jön, köszi hogy emlékeztettél rá mindenkit! 🙂
miertkellettaregbevezetes
8 éve, 2 hete és 1 napjaHa nem lesz pc-re elmehet a p****ba
totyak
8 éve, 2 hete és 1 napjaEz a fickó kifejezetten élvezi, hogy ennyire sztárolva van, szerintem szinte már mások felett állónak érzi magát. Nagyon utálom az ilyen embereket, akik titkolóznak, de azért úgy tesznek, mint ha mondanának valamit, hogy megint 5 percig róluk szóljon minden. A szomorú az, hogy ha átlagos lesz is a játék, akkor is kinyalja mindenki a csávó fenekét. BÚÉK
eltohn
8 éve, 2 hete és 1 napjaEgyre jobban idegesítenek a „nyilatkozatai”. 😖