Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Most már biztos, hogy nagyon jót tett az Assassin's Creed-sorozat számára, hogy a Ubisoft várt vele egy évet, a kiadó ugyanis bejelentette, hogy a legújabb rész a kasszáknál is nagyot alakított. A Ubisoft bejelentése szerint ugyanis az Assassin's Creed Origins 100 százalékkal több példányban fogyott - vagyis kétszer olyan jól teljesített -, mint 2015-ben az Assassin's Creed Syndicate, amiről azért nem tudtak korábban jelenteni, mert a digitális eladások dobták meg az eredményt.
Korábban ugyanis úgy tűnt, hogy az Assassin’s Creed Origins nem tudott sokkal jobb eredményeket felvonultatni, mint elődje, de mint megtudtuk, az eladott példányok 35 százaléka digitális volt, ami kihúzta a projektet a mocsárból.
petrovicsz
8 éve, 2 hónapja és 1 heteNem csoda, sokan várták.
totyak
8 éve, 2 hónapja és 1 heteNem jött új rész évente, csak a második évben és kétszer olyan jó eladások lettek. Lehet várniuk kéne a következővel 20 évet és hússzor olyan jó eladások lennének 😄
vidoros
8 éve, 2 hónapja és 1 heteNem semmi eredményeket produkál. 😮 Pedig azt hittem bukó lesz!