Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Nyilván senkinek sem túl nagy meglepetés, hogy az Injustice 2 valószínűleg hamarosan PC-re is megjelenhet majd, amiről a Netherrealm Studios bár egyelőre még semmit sem kívánt közölni, ellenben néhány internetes áruház most megelőzte őket. Többek között a francia Amazon és a Game Mania munkatársai ugyanis nemrégiben listázták a kérdéses verekedős játék PC-s verzióját, és míg előbbi bolt rögtön egy Deluxe Edition-ről is pletykált, utóbbiak bemutatták már az alkotás dobozképét, amit persze 2 perc összerakni Photoshop-ban, de legyünk bizakodóak a hivatalos háttér kapcsán.
Hogy az Injustice 2 mikor érkezhet PC-re, azt egyelőre egyik áruház sem merte megtippelni, de ha minket kérdeztek, akkor még idén megkapjuk ezt a portot, méghozzá az eddig megjelent összes DLC csomaggal kiegészülve. Legalábbis így lenne logikus, de persze várjuk meg a határozott kijelentésekig a hivatalos bejelentést!
totyak
8 éve, 4 hónapja és 1 heteKonzolokat kifacsarták, most már a pc-sek pénze is jó lesz? A retek anyjukat!!!
eltohn
8 éve, 4 hónapja és 1 heteHááááát… Ez inkább konzolra való.
imperator
8 éve, 4 hónapja és 1 heteSajnos ezt csinálják a Mortal Kombat 9 óta, jó játékot csinálnak, de gusztustalan amit a PC-vel művelnek.
drift3r91
8 éve, 4 hónapja és 1 heteEzt már szeretem csak ne olyan retek port legyen mint az MKX. Viszont mivel hamar ürül az 1v1 multi teljes áron hülye aki PC-re megveszi. Eleve fighter gamet többen vesznek konzolra. Aki meg akkora fan már rég megvette. Ingyenes verziót majd kipróbálom.