Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az Intel és az AMD végre ismét látványos harcot vív egymással a processzorok piacán, mely természetesen nem csak adott termékeket érinti, hanem a hozzájuk kapcsolódó egyéb fejlesztéseket is. Az új processzorok általában új chipkészleteket és ezáltal új alaplapokat is hoznak magukkal, az Intel pedig az utóbbi években nagyon egyszerű sémát követett a H, B, Z és X szériákkal. Az AMD azonban gondolt egyet és borsot tört az Intel orra alá, hiszen bemutatták a B350-es chipkészletet és vele együtt a rengeteg ráépülő alaplapot.
Az Intel így nem igazán élhet a jó szokásával, mely szerint a következő generációval a B350-es Intel chipkészletnek kellett volna érkeznie. A vállalat továbbra is hisz a számok erejében, így a hírek szerint B360 néven érkezik az új, pénztárca barátabb megoldásuk, melyről így akár sokan azt hihetik, hogy alapból jobb, mint az AMD B350-es fejlesztése, hiszen mégiscsak 360 szerepel a dobozokon.
warriorautobot
8 éve, 4 hónapja és 4 heteRendesen megy a harc minden téren a két vállalat között.