Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Animal Farm Game címmel - vagy munkacímmel, még nem tudjuk - néhány londoni indie fejlesztő bejelentette, hogy videojátékos adaptációt készítenek George Orwell bizonyos körökben legendásnak számító allegorikus regényéből, az Állatfarmból. A játékról egyelőre sajnos csak és kizárólag ennyi információnk van azon túl, hogy a projekt mögé egy világklasszis csapat sorakozott fel, akik között biztosan ott van Imre Jele is, a Bossa Studios társ-alapítója, de hangsúlyozandó, hogy ennél bővebb részleteket még a hivatalos honlap sem oszt meg velünk a játékról, ha csak azt nem még, hogy a készítők célja a regényhez hasonlóan az, hogy a politikai és a művészi célok egyaránt megjelenjenek benne.
Akinek esetleg semmit sem mondana George Orwell Állatfarmjának neve, annak röviden egy szatirikus regényként tudnánk jellemezni az egészet, amely súlyos áthallásokkal rendelkezik a sztálini Szovjetunióval kapcsolatban, ami annak ellenére is meglepő volt sokak szerint, hogy Orwell nyíltan baloldali politikus volt.
Az Állatfarm története egyébiránt néhány állatról szól, akik konkrétan elüldözik tanyájukról a farmereket, majd ezután maguk veszik át a gazdaság irányítását, ám állati demokrácia helyett az egész egy nagyon kemény és kegyetlen diktatúrává fajul.
We are proud to announce that we are working on an indie game adaptation of George Orwell's Animal Farm.https://t.co/K0rp1km5x7
— Animal Farm Game (@AnimalFarmGame) 2017. augusztus 17.
mordorer
8 éve, 5 hónapja és 2 napjaNa ez is beteg lesz. 😄
patrik94
8 éve, 5 hónapja és 2 napjaÉrdekesen hangzik, kiváncsi vagyok rá.
totyak
8 éve, 5 hónapja és 2 napjaEbből játékot készíteni szerintem nagy kihívás. Nem látom benne a játszható cselekményszálat. Ha csak nem stratégia lesz.
marduk
8 éve, 5 hónapja és 2 napjaHát legalább az érettségizők így is le tudják tudni az egyik tételt. 😄