Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A BenQ igen elismert gyártónak számít a megjelenítők piacán, de itthon főként a gamer vonaluk számított erősnek, melyet a Zowie felvásárlásával még vonzóbbá tudtak tenni, ugyanakkor az is jól látszik, hogy az átlagos megjelenítők piacán is szeretnének előre lépni. Az elmúlt hónapokban több komoly újdonságot is bemutattak, nemrég pedig egy igazi multimédiás óriást jelentettek be. A BenQ EX3501R 35 hüvelykes hajlított VA panelt kapott, melyen 3440 x 1440 pixel jelenik meg. A FreeSync támogatás a játékosok számára is vonzó lehet, azt bekapcsolva 48 és 100Hz között tud üzemelni a megjelenítő.
Filmezéshez azonban bármikor átkapcsolhatunk 24, 25 vagy 30Hz-es üzemmódba, ráadásul a HDR10 szabvány támogatása még élénkebb színeket kínál. A csatlakozások terén két HDMI, két USB 3.0 és egy USB-C csatlakozó érhető majd el, az árazásról azonban még nem érkezett információ, de vélhetően a felsőbb szegmensben versenyeztetik majd.
zender
8 éve, 5 hónapja és 1 heteBenQ igen rendesen betört az átlag felhasználók piacára. Annak idején csak pro cuccaik voltak. 😮
warriorautobot
8 éve, 5 hónapja és 1 heteTetszetős, de gondolom nem lesz olcsó monitor ez se.
totyak
8 éve, 5 hónapja és 1 heteHa hajlított kijelző, akkor tényleg a felsőbb szegmensbe szánják. Nem láttam még hajlított népmonitort.