Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Techland csapata már korábban bejelentette, hogy a jövőben újabb DLC csomagokkal szeretnék bővíteni a Dying Light című zombis játékot, azonban a stúdió most egy videós összefoglalóban újból megerősítette a dolgot a rajongók számára. Ebből kiderült, hogy bár több mint két évvel ezelőtt jelent meg, ellenben a Dying Light még mindig több mint 500 ezer játékost vonz hetente, éppen ezért úgy döntöttek a készítők, hogy az elkövetkezendő egy évben 10 vadonatúj DLC csomaggal bővítik a kínálatot, amelyek kisebb-nagyobb extrákat adnak hozzá az alapokhoz.
Sajnos pontos részleteink egyelőre nincsenek a bővítményekről, ellenben az biztos, hogy új küldetések, in-game események és ellenfelek érkezhetnek velük, az egyik első letölthető tartalom pedig már itt van a kanyarban, ami néhány röpke pillanatig meg is mutatja magát az alábbi videón, és mint kiderül: erősen páncélozott ellenfelekkel árasztja el Harran környékét.
A Techland a közeli jövőre bővebb tájékoztatást ígért az érkező DLC csomagokról, és amint megtudunk valamit, természetesen azonnal továbbítjuk felétek!
vape
8 éve, 5 hónapja és 3 heteNagyon helyes hozzáállás! 🙂
warriorautobot
8 éve, 5 hónapja és 3 heteÉn meg nemrég kezdtem el és minden kezdőnek ajánlom hogy legyen nyitva online játékra mert nagyon sok rendes játékos van benne!
Én 2 játékossal is találkoztam (az egyik egy Brazil a másiknak nem néztem meg a Steam profilját) és tényleg több száz órájuk van benne már 100 akárhanyas szintű, de simán segített nekem a sztoriban és még rendesebb cuccokat is adtak hogy azzal harcoljak. Rendes community és jó játék hát mi más kell még? 🙂
mordorer
8 éve, 5 hónapja és 3 heteNa erre akkor én is ránézek most már!
muki
8 éve, 5 hónapja és 3 heteHa ilyen jól el lesz látva, én is neki esek szerintem. Nyárra jó kis móka lesz.
totyak
8 éve, 5 hónapja és 3 heteCsak így lehet fenntartani az érdeklődést, új dolgok kellenek folyamatosan a játékba. Jól csinálják. Mondjuk azt nem tudom, hogy ezek fizetős tartalmak, vagy sem, nyilván az sem mindegy.
drift3r91
8 éve, 5 hónapja és 3 heteHA végignézted volna ott van a videóban hogy FREE. Nem kell nagy tudás hogy rájöjj mit takar ez a szó. Gondolom neked nincs meg a játék, talán akkor steamen már lattad volna ezt a hirt. Szóval neked ezek után tök mind1 a dolog nem?
drift3r91
8 éve, 5 hónapja és 3 heteAmikor meghálálják a fejlesztők, hogy nagy profitot termelt a játék 😄
drift3r91
8 éve, 5 hónapja és 3 heteAzért vannak trógerek akik levadásznak szörnyként, nyilván jó napot fogtál ki kevés orosz játékossal 😄