Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Hi-Rez Studios csapata a Redditen keresztül jelentette be, hogy a sokak által ingyenes Overwatch-klónként is emlegetett Paladins: Champions of Realm című multiplayer akciójátékuk elképesztő sikernek örvend. Amint ugyanis kiderült, a Paladins mögé már több mint 11 millió játékos állt csatasorba, és bár azt nem tudjuk, hogy ennek hány százaléka lehet aktív jelenleg, azt azonban igen, hogy ebből több mint 2 millió a konzolos követő, vagyis nagyjából 9 millió a PC-s játékos.
A készítők kiemelték, hogy ezek a számok egyelőre még nem tartalmazzák a kínai régióból csatlakozó újoncokat, akik nem kizárt, hogy további egy-két millióval emelhetik majd meg ezt az eredményt, ami azért még így is jócskán elmarad a Blizzard említett játékának 30 milliós táborához képest.
patrik94
8 éve, 7 hónapja és 4 heteAzért Blizzardnak jóval nagyobb a hátszele, szép eredmény ez nagyon!
vidoros
8 éve, 7 hónapja és 4 heteJól tolják! 🙂
rdave
8 éve, 7 hónapja és 4 heteAz Overwatchot 30 millióan vették meg, de itt 11 millióan regisztráltak ingyen… Lehetetlen így összemérni, csak a bevételt lehetne.
imperator
8 éve, 7 hónapja és 4 heteA régi szép idők, mikor mindig ugyanazzal az 5 emberrel dobott össze…
warriorautobot
8 éve, 7 hónapja és 4 heteMicsoda régi szép idők, mikor állandóan az az 5 ember elpicsázott minket. 😄
drift3r91
8 éve, 7 hónapja és 4 heteAz h annyian kipróbálták nem biztos h tolják is aktivan. Nyilván jó alternativa az „ingyenélő” rétegnek és ez a játék gondolom egy ruhaszáritón is elfut. Szép eredmény azért.
totyak
8 éve, 7 hónapja és 4 heteEbben is mikrotranzakció van, vagy mi a biznisz a fejlesztőknek?