A GTX 1070 és GTX 1080 például rengeteg asztali megoldást is lekőröz, ugyanakkor néha komoly fejfájást okoz a tervezőknek a két kártya fogyasztása és hűtése. Ezt az NVIDIA hamarosan újabb változatokkal orvosolhatja, hiszen nemsokára piacra kerülhetnek azok a laptopok, melyekbe a kissé átdolgozott kártyák kaphatnak helyet.

Ezek kisebb fogyasztás mellett igyekeznek közel azonos teljesítményt nyújtani, hiszen a legnagyobb változás az órajeleket érinti. A tervek szerint 15-20 százalékkal alacsonyabb órajelek mellett sikerült a TDP értékeket nagyjából 25 százalékkal csökkentetni, vagyis a bivalyerős gépek tovább bírhatják és a hűtésük is optimálisabb lehet.