Bár az album megalapozta az énekesnő hírnevét, azonban Christina nem volt megelégedve azzal az imázzsal, amit akkori menedzsere erőltetett rá, és az albummal kapcsolatban az énekesnő ez nyilatkozta:”Rettentően irritált ez a „bubble gum” pop stílus, ami a trendekneknek megfelelő, mondvacsinált, és nem tükrözi a valódi személyiségem.” Az énekesnő végül 2002-ben addigi menedzserét menesztelte.
Dzsin az üvegben, mi?:
Az első dal a „Genie in a Bottle”, ami egy szexuális témájú dal, ami az önmegtartóztatásról szól. A dal hangulata szexi, magabiztos, és vidám, míg a szöveg tökéletesen párosul ehhez a hangulathoz. A második szám a „What a Girl Wants”, ami egy már feminimebb dal, egy hölgy köszönetnyilvánítása egy férfi felé. A hangzás sokkal popposabb az előző daléhoz képest, míg a szöveg is inkább lányosabb, gyermekbarátabb az előző daléhoz képest.

Fotó: Pinterest
Ez felém fordult!:
A következő dal az „I Turn to You”. Ez már egy lassúzós szám, a hangulata amolyan „reményteli szerelmes vallomás”. A hangzás sokal inkább a latin zenéhez közelít, a szöveg pedig, hát hogymondjam, kicsit unalmas. Ezt a „So Emotional”. Ez már a korábban is említett „bubble gum pop” stílust követi. A hangzás középtempót vesz fel, a szöveg viszont egész jól lett megírva, ami igen élvezhetővé teszi a dalt. Ez a „Come On Over (All I Want is You)”, ami már egy tempósabb hangzású dal, egy kicsit összecsapott szöveggel. Ezt a „Mulán” című Disney film betétdala, a „Reflection” követi. Kijelentem, hogy talán ez a legjobban sikerült dal a lemezen, de hát Disney betétalról beszélünk, úgyhogy egy ilyen dalban nem csalódhatunk. A hangzásban igazából csak az wlejéb érződnek a keleties elemek, de ettől eltérően a hangzás remek, és a szöveg is tele van lírai mélysékkel. Ezt a „Love for all Seasons” című dal követi. Egy lassúzós dal, ami édesen semmitmondó, de a hazgzásának köszönhetően egész élvezetes. Ezt a „Sombody’s Sombody” követi, ami egy lassú tini pop dal, szerintem egy kicsit unalmas lett, a dal igazából aza „gyorsan legyünk túl ezen a dalon, úgyis csak töltelék” eset. Ezt a „When You Put Your Hands on Me” követi, ami egy igen pimasz, magabiztos hangzású, szexuális töltetű szöveggel rendelkező dal. Ezt a „Blessed” követi, ami a voltaképpen a „What a Girl Wants” témáját követi, csak lassab hangzásban.

Fotó: Photosidea
Ave Maria:
A következő dal a „Love Will Find a Way”. Ez egy vidámabb dal, a hangzása pörgősebb, míg a szöveg is sokkal jobb az előző dalénál. Az utotsó dal az „Obvious”, ami egy kicsit Celine Dion balladáit idézi, és egy gyermekkori emlékem villant fel bennem a hallgatása közben. Nekem neogyon bejött, mind szöveg, mind a hangzás terén, és méltó befejezése a lemeznek.
Végül:
Összegzésben egy egész jó lemez lett, bár itt-ott látszik a marionett báb húr, vagyis hogy az énekesnő nem őszintén zenél, de ezektől a pillanatoktól eltérően megállja a helyét.
Ítélet:10/7.5
Tracklist:
1.Genie in a Bottle
2.What a Girl Wants
3.I Turn to You
4.So Emotional
5. Come on Over (All I Want is You)
6.Reflection
7.Love for All Seasons
8.Sombody’s Sombody
9.When You Put Your Hands on Me
10. Blessed
11.Love Will Find a Way
12.Obvious
rdave
8 éve, 9 hónapja és 5 napjaA zenéje nem jön be, de váó milyen szemrevaló szöszi volt. 😄
paint
8 éve, 9 hónapja és 5 napjaAzt gondoltam, hogy egy hozzád hasonló rockernek nem ő a kedven celőadója, de kezdetben ő sem szertte a saját zenéjét,mint ahogyan azt a bolgban is leírtam, de a második nagylemezén már állítólag heavy metal befolyású dalok is vannak. 😉 Amúgy szerintem is szép hölgy (volt).
hentes
8 éve, 9 hónapja és 5 napjaDe bomba volt ez a csaj! 😮
rdave
8 éve, 9 hónapja és 5 napjaNem vagyok rocker. Azt hallgatok, amihez kedvem szottyan. 😄 Az meg kifejezetten élményromboló, hogy nem szerette a „zenéjét” és a menedzsere irányította. Olyanhoz adják az arcukat és nevüket, amihez nem is akarják. Ettől lesz műanyag az egész. Nálam ott kezdődik a zene, hogy az előadó magát adja.
paint
8 éve, 9 hónapja és 4 napjaEzért is menesztelte a menedzserét 2002-ben, és a második „Stripped” című lemezébe már nagyobb beleszólása volt, azt érdemes meghallgatni(márha van időd/kedved hozzá, nekem mindegy), és a „Back to Basics”-et, viszont a „Bionic” és a „Lotus” lemezei már irtó ratyik lettek.
1000feri
8 éve, 9 hónapja és 2 napjaLefolyt már 1 csomó víz a Dunán……ami elmúlt…elmúlt……