Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A grafikus kártyák piacán mostanság sok új modellt nem kaptunk, így a partnerek is igencsak visszafogottak voltak, ám február végén az NVIDIA bemutatta legújabb fejlesztését, mely már alapjáraton sem gyenge. A Zotac mérnökei azonban a gyári értékeknél jóval többet szeretnének kisajtolni a kártyából és ezt a Zotac GTX 1080 Ti PGF Edition kapcsán a felhasználók is megtehetik majd. A vállalat ugyanis nemrég leplezte le a kártyát, melynek RGB Világításos hűtője három darab 10 centiméteres ventilátorból és újratervezett, megerősített hűtőbordákból áll.
Még a kártya hátulján is egy akril lap és alatta megbúvó LED fények kaptak helyet, így az már biztos, hogy a kártya a házunk fénypontja lesz. A teljesítmény kapcsán konkrétumokat még nem árultak el, csak annyit lehet tudni, hogy gyárilag emelt órajelekkel és komoly OC potenciállal érkezik majd az újdonság.
kpal
8 éve, 10 hónapja és 2 heteNa ezzel már simán lehet 180-200Hz-en tolni a játékokat.
totyak
8 éve, 10 hónapja és 2 hetePofásan néz ki, az egyszer biztos. Viszont, ha módosított 1080Ti, akkor tudjuk, az ár szemponjából mit jelent.
warriorautobot
8 éve, 10 hónapja és 2 heteMeg kell hagyni nagyon odabaszós kinéző!