Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az AMD visszatérését már nagyon sokan várták a processzorok piacán, hiszen az Intel egyeduralma meglehetősen unalmassá tette ezt a piacot, viszont azt már jó ideje tudjuk, hogy ez idén meg fog változni. Nos, a változások nemrég el is kezdődtek, hiszen sokakat meglepve az AMD vezetője, Lisa Su egy sajtóesemény keretein belül bemutatta az AMD Ryzen 7-es családot, vagyis az újgenerációs AMD processzorok felsőbb szegmensét. A bejelentéssel sokakat megleptek, hiszen néhány nappal későbbre vártuk, de azért a Ryzen 5 és Ryzen 3 is tartogat majd még izgalmakat.
A 7-es széria három taggal indul, a 559 eurós Ryzen 7-1800X lesz a legerősebb, őt a 449 eurós Ryzen 7-1700X és a 359 eurós Ryzen 7-1700 követik és jól látszik, hogy az európai árak nagyon messze vannak a dolláros társaiktól (499-399-329). Mindhárom modell nyolcmagos, az 1800X 3.60GHz-es alap órajellel büszkélkedhet, az 1700X 3.40GHz-en ketyeg, míg az 1700-as modell 3GHz-en zakatol.
A bemutatón az is kiderült, hogy több helyen már előrendelést lehet leadni a processzorokra, piacra pedig március 2-án kerülnek, vagyis mozgalmas tavasz elé nézünk.
totyak
8 éve, 10 hónapja és 3 heteItt sem a 7-es család lesz az, amit nekem találtak ki, inkább majd az 5-ösben nézelődöm.
zender
8 éve, 10 hónapja és 3 heteAz komoly flhozatl 🙂
hentes
8 éve, 10 hónapja és 3 heteOdatették most ezt a szériát nagyon. Remélem elverik az intlt. 🙂
kylx
8 éve, 10 hónapja és 3 hetePedig szerintem 10 évig bizta nem kell lecserélni a leggyengébb 7es család sarját.
szattila
8 éve, 10 hónapja és 3 hete10 év múlva ezeket a procikat kilóra fogják árulni, nézd meg mennyit ér manapság egy P4 egymagos proci.
kylx
8 éve, 10 hónapja és 3 heteok, nem 10 év, de 5 év biztos. Az én procim 6 éves (i7 2600), és amíg nem lesz egy zsák pénzem fölösbe’ hogy vegyek egy új gépet VR-el, addig tökéletesen megfelel nekem 🙂
1000feri
8 éve, 10 hónapja és 3 heteSztem az Intel erre várt már….és ők is villantani fognak 🙂
totyak
8 éve, 10 hónapja és 3 heteMegmondom őszintén, nem szeretnék annyi pénzt számítógépre költeni, amennyibe egy ilyen 7-es processzor kerül. Mostanában már alig játszom, ha neki is ülök, akkor sem fontos annyira, hogy maximum grafikán játszak. Szóval, ha 10 évet nem is, de szerintem én az 5-ös sorozat korrektebb darabjával is kihúznám pár évig.