Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A lélegzetünk is elakadt attól a demótól, amelyet Kenny W, az ismert Hololens fejlesztő mutatott be néhány órával ezelőtt egy videó által a Youtube-on, amelyen azt láthattuk, hogy milyen is lenne a Portal a kiterjesztett valóságban. Habár Kenny többször is elvarázsolt már minket a múltban, azonban az alábbi felvétel kilóra megvett minket, hiszen kiderül belőle, hogy a Hololens által akár a saját nappalinkban vagy lépcsőházunkban, de akár az utcán is lehetőségünk nyílik portálokat nyitogatni annak érdekében, hogy gravitációs fegyverünkkel dobozokat dobáljunk át rajta.
Mielőtt bárki azonnal feltörné a malacperselyét ahhoz, hogy vegyen egy Hololens-t, gyorsan hozzátennénk, hogy a Portal AR-játék egyelőre nem hivatalos, és bár nem kizárt, hogy a Valve is dolgozik rajta titokban, azonban egyelőre erről semmiféle információnk sincs, így ha komolyabbra fordulna a projekt, a stúdió még akkor is megvétózhatja.
Magyarán csak élvezzük az alábbi videót, hiszen egyrészt nem mindennapi látvánnyal találkozhatunk benne, másrészt pedig kiderül belőle, hogy mire nem képes manapság a Hololens, illetve a kiterjesztett valóság technológiája.
warriorautobot
8 éve, 11 hónapja és 2 heteMikor először láttam akkor nem tudtam hogy ez a HoloLens-en megy.
De baromira megtetszett. 🙂
muki
8 éve, 11 hónapja és 2 heteEgy millió ez a cucc és mennyire instabil, remeg az egész. Jópofa, de ez még nem az igazi VR élmény.
totyak
8 éve, 11 hónapja és 2 heteMiket ki lehetne ebből hozni, nagyon durva élmény lenne.