2015: Madonna villant:

Köztudott tény manapság, hogy az idén már 59 éves énekesnő képtelen elfogadni a korát, gyakran varratja fel ráncait, és folyton kondiban tartja magát. 2015-ben egy igen érdekes ruhában látogatott el a rendezvényre. A ruha amolyan Matador/Mollin Rouge táncos hibrid, amelynek hátulján, egy rózsaszín masni alatti részen az énekesnő szabadon megvillanthatta sejhaját.

2015: Rihanna a vattacukor:

Rihanna szintén ebben az évben, a vörösszőnyegen öltött magára egy egész vattacukros standot, a nagy, rózsaszín, idres-bodros, fidres-fodros vattacukor szoknya állítólag okozott némi közlekedési problémát az énekesnőnek a gálán. Az internet mémgyárosai egyből lecsaptak az öltözetre, a kép alatt néhány példa:

Fotó:Untilreview

Fotó: Amaletamagica

1990: A Milli Vanilli eset:

Az egykori német duó (tagok:Fabrice ?Fab? Morvan és Robert ?Rob? Pilatus) nagy sikereket ért el világszerte. 1990-ben megnyerték a „Legjobb Új Előadó” díjat. Később azonban kiderült, hogy a két tag egyáltalán nem énekel egy hangot se, hanem mások éneklik a dalokat, ők szimplán csak tátognak rá. Ezt hatalmas közfelháborodás követte, az együttest, és kiadóját pedig beperelték, és sok fogyasztó a koncertjegyek, és az albumok árát visszakövetelte. Az Akadémia elvette a díjat az együttestől. Ez az első, és idáig egyetlen eset a Gála történetében.

Fotó: Guioteca

2010: P!nk fellépése:

Az átadó egyik legjobb fellépésének tartják P!nk 2010-es produkcióját, amikor akrobata módjára „táncolt” a levegőben, miközben „Glitter in the Air” című balladáját adta elő a nagyközönségnek. Ezt meghagyom személyes élménynek:

Nézd nagyban ezt a videót!

(Sajnos csak a Truth About Love Tour verziót találtam meg. :()

2001: Eminem és Elthon John:

Eminemet sok meleg kritizálja homofób dalszövegei miatt. Ezekre a kritikákra válaszul a rapoer előadta „Stan” című dalát Elthon John közreműködésével, aki zongorázott, és a kórusban is énekelt a dalban. Amikor Eltont megkérdezték, mi a véleménye az előadásról, ő ezt felelte: „Nagy rajongojá vagyok Eminem zenéjének….. Én inkább ledöntöm az emberek között a falakat, mielőtt felépítenék azokat.”

Fotó: The Huffington Post

2012: Adele

A világ egyik legtehetségesebb énekesnője nem csaka zene, hanem a Grammy történelmébe us beírta magát, ugyanis 6 jelölésből 6 díjat kapott,közöttük az Év Felvétele/Év Dala kagegóriákban „Rolling in the Deep” című daláért, valamint az Év Albuma díjat „21” című lemezéért, továbbá ő azegyetlen előadó, aki az összes kategóriát megnyerte, amibe jelölték.

Fotó: The Ringer

Ennyi legyen is elég, Február 12.-én pedig eldől a nagy kérdés: Vajon Beyoncé vagy Adele nyeri idén a 3 fő kategóriát? Beyoncé tarolt a VMA-n, de talán itt is sikerül neki,vagy Adele kapja meg az elismeréseket? Adele idáig összesen 8, Beyoncé pedig 20 díjjal büszkélkedhet.

(A végére egy kis poén. :))