Az EA megerősítette továbbá az új Need for Speed érkezését is, ami szintén jövő márciusig kerülhet a boltokba – ha minket kérdeztek, akkor idén ősszel -, amiről az EA azt nyilatkozta, hogy minden idők legizgalmasabb és legszebb alkotása lesz a sorozatból, amivel kapcsolatban a kinézet mellett az innovációra, az új ötletekre is komoly figyelmet szenteltek. Andrew Wilson kiemelte még, hogy az egyelőre cím nélküli alkotás minden eddiginél jobban épít majd a kooperatív online játékra, és sokkal jobban kötődni fog a korábbi NFS-részekhez, mint a Rivals tette azt.

A jelentésből természetesen hallottunk már a vélhetően ősszel érkező Star Wars Battlefront 2-ről is, ami minden eddiginél szebb jobb és nagyobb lesz új hősökkel, egyjátékos kampánnyal, sokkal több helyszínnel, és többféle Star Wars érából válogatva. A játékot a DICE, a Motive és a Criterion közösen készítik, akik újabb játékmódokon is dolgoznak a háttérben.

Az EA persze összesített is egy kicsit az eddigi megjelenések kapcsán, így kiderült, hogy a megjelenéskor a Battlefield 1 50 százalékkal több játékossal rendelkezett, mint korábban a Battlefield 4, az alkotás pedig konkrétan felülmúlta minden várakozásukat.

Szintén nagy sikernek örvendett a FIFA 17 is, amely 2016 legjobb eladásait produkáló konzolos címe volt, és csak egyjátékos módjával 10 millióan játszottak. A Titanfall 2 azonban az EA szerint sokkal rosszabbul teljesített, mint várták, azonban a kiadó kiemelte, hogy sem a sorozatban, sem a csapatban nem rendült meg emiatt a bizalom.