Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az ünnepi szezonban bizonyára nagyon sokan kapnak valamilyen hardvert a számítógépükbe vagy éppen egy teljesen új konfigurációt, ugyanakkor ez most lehet, hogy nem éppen a legjobb karácsonyi ajándék. 2017 eleje ugyanis nagyon pörgősnek ígérkezik a számítógépes hardverek piacán, hiszen januárban debütálnak az Intel Kaby Lake processzorok és az új chipkészletekre épülő alaplapok. Őket követhetik az AMD fejlesztései, tehát az árakban és a kínálatban is komolyabb átrendezés várható a következő néhány hónapban.
Az Intel állítólag már rengeteg újdonságot le is gyártott és rajtra készen tárol, méghozzá a nemrég kiszivárgott dobozokban. A dobozok sok mindent nem tesznek hozzá az eddigi információkhoz és a külső kapcsán sem újított a technológiai óriás.
Az látszik, hogy kiemelték az Intel HD Graphics 630-as grafikus egységet, illetve a Core i5 és Core i7 modellek dobozán ott virít a „For a Great VR Experience” szlogen is, ami a manapság felkapott VR vonalat lovagolja meg.
miertkellettaregbevezetes
9 éve, 3 hete és 5 napjaKíváncsi leszek mit megy majd az IGP. 530-al elég jól elvoltam amig nem jött meg a 980Ti-m anno.Alkalmi játékosoknak tökéletes cucc ment minden ha be volt állítva.
hentes
9 éve, 3 hete és 5 napjaNem értem, már van Kaby Lake hónapok óta.
totyak
9 éve, 3 hete és 5 napjaGondolom bővül a család pár taggal. Elég kevés Kaby Lake processzor van egyelőre.
warriorautobot
9 éve, 3 hete és 4 napjaNa ez jó lesz ha a korábbiak már olcsóbbak lesznek. 🙂