Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Szomorú és egyben lesújtó hírek érkeztek a Crytek háza tájáról, lévén kiderült, hogy a stúdió a korábbi pletykáknak megfelelően öt stúdióját is bezárja, aminek sajnos hazánk egyik büszkesége, a Crytek Budapest is áldozatul esik. A négy további csapat, az isztambuli, a szófiai, a szöuli és a shanghai részleg, így a kiadónak mindössze két nagy brigádja marad meg a további fejlesztésekhez, mégpedig a frankfurti és a kijevi stúdiók.
Hogy a bezárás hátterében mi állt, az pontosan nem derült ki, ellenben már hónapok óta érkeznek a szóbeszédek, miszerint nagy a gond a Cryteknél, így például a dolgozók egy ideje már nem kaptak fizetést és a projektek is egy helyben álltak.
Avni Yerli közleményben köszönte meg a fejlesztők kemény munkáját, és kiemelte, hogy leginkább a Crytek fennmaradása miatt kellett meghozniuk ezt a súlyos döntést, egyszóval valóban komoly financiális gondok állhattak a háttérben.
muki
9 éve, 4 hete és 11 órájaBakker. 🙁
kpal
9 éve, 4 hete és 10 órájaŐ a kedvenceim. 🙁
totyak
9 éve, 4 hete és 9 órájaNem is tudtam, hogy a magyar csapat még megvan, sajnálom őket. Az milyen már, hogy nem kapnak fizut. Egy hónapot lenyomnék így, aztán elfelejthetnének.
santonio
9 éve, 4 hete és 9 órájaBasszus. 🙁 Pedig jó dolgokat csináltak itthon a srácok. 🙁
miertkellettaregbevezetes
9 éve, 3 hete és 6 napjaEkkora egy hülye vezetést ami ennél a cégnél van…. Ha egy ekkora cég évekig nem csinál semmi játékot = nincs bevétel.. Halvány lila fingom sincs mire számítottak ezzel kapcsolatban..
warriorautobot
9 éve, 3 hete és 6 napjaTeljesen jól mondod, ha nincs profit akkor minek legyen pluszba egy fölös brigád.
rdave
9 éve, 3 hete és 6 napja5 fölös brigádot találtak. 😄 Azzal egyetértek, hogy elég lámák, de nem csak a játékokat kell nézni, CryEngine-t is fejlesztik mellette. Tavaly volt is róla hír, hogy nagy üzletet kötöttek ismeretlen céggel, elvileg az Amazon-nal.