Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Aaron Greenberget a legtöbben az Xbox-részleg egyik vezetőjeként ismertük meg a Microsoftnál, azonban emberünk a legfrissebb hírek szerint részben magánemberként a beteg gyerekek sorsát is szívén viseli. Aaron ugyanis még az idei évben látogatást tett egy Seattle-i gyermekkórházban, ahol megdöbbenve látta, hogy az egész gyermekosztályon mindössze egyetlen Xbox konzol volt megtalálható, amelyen egyvalaki játszott, a többiek pedig tátott szájjal nézték őt.
Greenberg ekkor elhatározta, hogy gyűjtést szervez a játékosok között annak érdekében, hogy több konzolt tudjon bevinni a kórházakba, méghozzá speciális, úgynevezett „Go Kart” néven ismert egységeken, amelyek egyfajta gurulós hordozóként egy Xbox One konzolt, egy monitort és két kontrollert tartalmaznak.
Greenberg ehhez egy közösségi kampányt is elindított, ahol több mint 12,500 dollár, tehát mintegy 3 és fél millió forintnak megfelelő összeg gyűlt össze annak érdekében, hogy Aaron megkönnyíthesse a kis betegek életét, akik közül vannak olyan súlyos esetek is, akik nem tudnak kijönni a kórteremből, az efféle mozgatható konzolokat azonban könnyedén be lehet tolni hozzájuk a szobába, hogy egy kicsit elfeledkezzenek helyzetükről.
ryuthestar
9 éve, 2 hónapja és 3 napjaEz nagyon szép gesztus. Bár kicsit magamutogatásnak tűnik nekem. Ha annyira szívén viseli, akkor szerintem olyan dologra kéne fordítani az összegyűlt összeget, ami tényleg segít rajtuk.
Ha meg a szórakoztatás a cél, akkor miért nem PS4-t vitt nekik? Amúgy meg ha már a boxnál dolgozik, akkor eleve önköltségen is vihetett volna párat. 🙂
Itthon is segíthetne pár kicsigodon, talán jobb elfoglaltságot adna neki, mint a minuszozás, amivel egyébként nem hat meg. 😄
patrik94
9 éve, 2 hónapja és 3 napjaEz igazi jófejség volt! 🙂
warriorautobot
9 éve, 2 hónapja és 3 napjaEz nagyon rendes dolog tőle. 🙂
totyak
9 éve, 2 hónapja és 3 napjaAmit Ryu is ír, azt nem értem én sem. Xbox-os nagyember és a játékosoktól kunyerál pénzt pár darab Xbox konzolra? Ha már hivatalból nem tud néhányat vinni, akkor saját zsebből kiperkálhatná, nem vágná földhöz. Az igazi, önzetlen segítség lenne.