Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Sam Lake, a Remedy vezére néhány héttel ezelőtt egy interjúban arról beszélt, hogy bár ők nagyon akarták már a múltban is az Alan Wake folytatását, sőt egy prototípust be is mutattak tavaly a Microsoftnak, ők azonban nem lelkesedtek annyira az ötletért, mint ők. Mindez önmagában egy elfogadható kijelentés volt, azonban a legfrissebb hírek szerint valaki hazudik, méghozzá nem is kicsit! Phil Spencer, avagy az Xbox-részleg vezére ugyanis nemrégiben arról beszélt a Stevivor munkatársainak adott interjú során, hogy ha a rajongók Alan Wake 2-t akarnak, akkor ahhoz előbb a fejlesztőknek kell akarniuk a játékot.
Márpedig Sam Lake korábbi beszámolói alapján ők nagyon is akarják, éppen a Microsoft volt az egyetlen akadálya annak, hogy az őrült író kalandjai eleddig nem kaptak folytatást. Vajon melyik fél kamuzik?
totyak
9 éve, 2 hónapja és 3 heteNem lennék meglepve, ha a Micro hazudna. Ők szeretik úgy ferdíteni a dolgokat, hogy az nekik kedvező legyen, csak hát mindig lebuknak. Bár én úgy emlékszem, hogy a Remedy ugyan mondta, hogy szeretnének AW2-t és előbb-utóbb jönni is fog, de egyelőre nem mostanában.
golem
9 éve, 2 hónapja és 3 heteNagyon jó lenne ha lenne, minden kiegészítőjével együtt imádtam.
warriorautobot
9 éve, 2 hónapja és 3 heteHátha sikerül nekik ezt betartani, de a Micro-nál én semmin nem lepődök meg.