Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az alaplapokat sokan úgy ismerik, mint a gép alapját, amihez mindent meg kell még vásárolni és ügyelni kell, hogy a kiszemelt processzorral kompatibilis modellt válasszunk, ám ez nem minden esetben van így. Egyre több tagja van ugyanis azon alaplapok piacának, melyek integrált processzorral érkeznek. Az ASRock nemrég rögtön három új modellt mutatott be, melyekhez az Intel Apollo Lake családjából válogatták össze a tagokat, melyeket passzív hűtőbordákkal tartanak kordában.
Az ASRock J3455-ITX és J3455M nevükből adódóan egy négymagos Celeron J3455-as processzort kapott, míg az ASRock J4205-ITX egy szintén négymagos Pentium J4205-re épül. Mindhárom újdonság a visszafogott irodai gépek vagy a nappalikba szánt multimédiás központok számára lehet jó választás, a felszereltségük terén egészen visszafogottak, de a legfontosabb csatlakozókat azért megkapták, míg memóriából csak DDR3-as modulokat tehetünk rájuk.
kylx
9 éve, 3 hónapja és 1 heteÉn személy szerint sosem vennék alaplapot, amiben integrált proci van… de persze megvan a maga előnye / hátránya. Passzív borda ide vagy oda, remélem nem fog odapörkölni.
kpal
9 éve, 3 hónapja és 1 hetekisebb deszka jó volna .
totyak
9 éve, 3 hónapja és 1 heteEnnyi erővel már integrált vga is lehetne benne, vagy integrált apu és akkor tényleg csak memória kell.