Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ha kiment volna a fejünkből, akkor most még talán időben jeleznénk mindenkinek, hogy idén rendhagyó módon a Call of Duty: Infinite Warfare is idő előtt kipróbálható lesz egy béta teszt során, amelynek indulására ráadásul már most hétvégén sor kerülhet. Hogy egészen pontosak legyünk, a tesztek október 14-én, avagy pénteken indulnak, és egészen október 24-ig tartanak majd, első körben pedig kizárólag a PS4-es tábor vehet részt rajtuk, azok közül is csak az előrendelők, akik három pályát és három játékmódot próbálhatnak ki a végleges változatból.
A bétához aztán október 21-től csatlakozhatnak majd az Xbox One-os rajongók is, akik közül szintén csak az elővásárlók élvezhetik a teszteket, de a PC-s játékosok közül sajnos senki sem részesül ebből a kiváltságból.
Hogy mégis milyen élmények várnak majd ránk a Call of Duty: Infinite Warfare hétvégi bétájában? Nézd meg az alábbi kedvcsinálót, amely éppen erről szól.
vape
9 éve, 3 hónapja és 6 napjaDe nem ám! 🙂
tommy
9 éve, 3 hónapja és 6 napjaKegyetlen jó lett ez a hangulatfokozó! 😮
muki
9 éve, 3 hónapja és 6 napjaNagyon várom! 🙂
totyak
9 éve, 3 hónapja és 6 napjaMilyen kár, hogy szombaton is meló lesz (legalább is nekünk biztosan).
neurotic
9 éve, 3 hónapja és 4 napjaÉn most az összes „divatshooter” iránt elvesztettem az érdeklődésemet. A Bf1 a béta után nem tűnik túl nagy durranásnak, a Titanfall 2-t sem érzem akkora számnak az első részhez képest, hogy na akkor ezt most ide de azonnal. Az új Cod meg jól mutat a marketinganyagokban, de a Ghosts is jónak tűnt és ugyanaz a csapat hegeszti ezt is. Nem is beszélve arról a húzásról, hogy a Modern Warfare remastered kiadásával próbálják lenyomni az emberek torkán.