Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Samsung vélhetően nem úgy zárja a 2016-os esztendőt, ahogy előre tervezte, hiszen az S7 és S7 Edge pozitív fogadtatása után a Note 7-es széria robbanékonysága súlyos dollármilliókba került. Érthető módon a következő csúcsmobilból nagyon sokat szeretnének eladni, a pletykák szerint pedig ehhez komoly átalakításokat is eszközölnek. Valószínűleg ők is elhagyják a fizikai Home gombot, mely vagy a képernyőbe lesz integrálva, vagy pedig az Apple mintájára valamilyen új fejlesztéssel váltják ki.
A kétkamerás hátsó felálláson sem lepődhetünk majd meg, idén több készülék is fel tudta mutatni ezt, méghozzá eltérő funkciókkal. Azt nem tudni, hogy a Samsung zoom-ot, szélesebb látómezőt vagy csak szebb képet kínál majd a két kamerájával.
Mindezek mellé természetesen marad a vízállóság, a memória terén vélhetően 6GB-ra váltanak, a kérdéses pont pedig a 3,5mm-es jack, melyet könnyen eltűnhet az új modellekről.
eltohn
9 éve, 3 hónapja és 1 heteKoncepciókon mindig mennyivel szebbek ezek a készülékek mint a végeredményben… 🙂
mordorer
9 éve, 3 hónapja és 1 heteKíváncsi leszek, mennyi kárt tett összességében ez a Note 7 mizéria a Samsungban. Biztos vagyok benne, hogy nem fogy majd úgy a készülék mint eddig, legyen az Note vagy S széria…
kpal
9 éve, 3 hónapja és 1 heteNote bukása után gyorsan kell nekik valami ami visszahozza a vásárlókat 😄
totyak
9 éve, 3 hónapja és 1 heteSzerintem nem veszett el a bizalom a márka iránt, csak mert a Note 7-esek kicsit lobbanékonyak lettek. Előfordul az ilyen a legnagyobbakkal is. De tudtommal korrektül kicserélték a hibás készülékekeket, nem próbáltak sunnyogni.
warriorautobot
9 éve, 3 hónapja és 1 heteA képen egy elég ronda prototípus van…
5t3v3nk3
9 éve, 3 hónapja és 1 heteMár csere készülék is pukkant, A britek kitiltották a samsung 7-es szériát a repülökről, ha jól tudom 🙂
marco
9 éve, 3 hónapja és 1 heteÍgy-így. 🙂
http😕/androgeek.hu/hir/repulogepen-gyulladt-ki-egy-javitott-samsung-galaxy-note-7
http😕/androgeek.hu/hir/a-brit-posta-nem-hajlando-tobb-samsung-galaxy-note-7et-szallitani