Talán nincs olyan ember, aki ne hallott volna ilyen vagy olyan formában arról hogy 2009 telén a New York-i LaGuardia reptérről felszálló US Airways 1549-es járata mindössze néhány perccel a levegőbe emelkedés után, 850 méteres magasságból visszafordult, majd leszállt a jeges Hudson folyóra. Chesley „Sully” Sullenberger kapitány élettapasztalatának és helyzetfelismerésének köszönhetően példanélküli landolással 150 utas és az 5 fős személyzet – minden, a gépen tartózkodó ember – életét mentette meg.

A kiérkező mentőalakulatok mindössze 24 perc alatt mindenkit kimentettek és biztonságba szállítottak. A média és a lakosság egyszerűen csodának tartotta és tarja mind a mai napig az esetet és valószínűleg nem is állnak messze a valóságtól. De amíg a nép ünnepelte a rendkívüli kapitányt, addig a Nemzeti Közlekedésbiztonsági Testület (National Transportation Safety Board, NTSB) eljárást indít Sully ellen, amivel az egész karrierjét fenyegetik.

Clint Eastwood-ot pontosan ez a méltatlan helyzet késztette arra, hogy megfilmesítse a sztorit, betekintést engedve abba amit eddig kevesen ismertünk: a bürökrácia könyörtelen, sokszor szakszerűtlen és buta eljárásába, amiben a cél mindenáron bűnbakot keresni. A Sully – Csoda a Hudson folyón percről percre a tények bemutatásával köt minket a székhez, teszi mindezt olyan mesteri módon, hogy az ember at is elfelejti, amit most lát, az bizony a valóság.
Itt kérem emberek, családok megmentéséért akarnak meghurcolni valakit, ami már-már annyira nonszensz hogy karcolja a science fiction kategóriát, és a rendező egy percig sem engedi hogy ezt elfeledjük. Olyan történetmesélést látunk, amire nemigen volt még példa, az időben előre-hátra ugrálva ismerjük meg a történet minden apró részletét, mindezzel elérve hogy a cselekmény egy pillantra sem veszít lendületéből.

A főszereplő Tom Hanks és a másodpilótát alakító Aaron Eckhart játéka még tovább fokozza hogy átérezzük azt a drámát amit annak idején megéltek ezek az emberek. A Sully sztorivezetése az első perctől az utolsóig pattanásig feszített a hangulatban zajlik, nincsenek üresmenetek. A cselekmény Eastwood elképzelése szerint nem magára a balesetre fókuszál, hanem az utána zajló eseményekre, a meghurcolásra, a viszgálatra.
Azt hihetnénk, hogy ez nem teremti meg az izgalmas atmoszférát, de ez nem így van hiszen a film gerince mellett megismerjük a katasztrófa minden részletét, és még a szereplők múltjába, a kapitány pályakezdő énjének korába is bepillantunk. Eastwood kiváló érzékkel adagolja a feszültség, a szívszorító életképek és a vizsgálat okozta zaklatottság elegyét, elképesztő pontossággal mérve ki a képek megfelelő pillanatban történő váltását.

A már önmagában is kételkedő kapitány szerepéért Tom Hanks nagyon komolyan pályázik egy újabb Oscarra, ez nem is kétséges, mint ahogy az sem hogy az össes többi szereplő megérdemelne valamilyen plecsnit. A mellékszereplő csakúgy mint a főszereplői címeket birtoklók beleéléssel, hitelesen formálják meg a rájuk bízott szerepet. Élmény a vászonra figyelni.
Aki nem ismeri mélyrhatóan a történet minden szálát – nyilván mi vagyunk többen -, annak az izgalmak sem maradnak el, hiszen a filmnek csattanója is van, mégpedig nem is akármilyen, az egész, évtizedek alatt használt repülés-szimulációs megoldásra hatással van a végkifejlet. Az egészben a csodás – a csodán kívül -, hogy ezt a sztorit megint az élet írta, nem a fantázia szülte történetet kapunk.

Kihagyhatatlan, megindító alkotás a Sully – Csoda a Hudson folyón.