Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Nagyszerű hírek érkeztek tegnap este a Battlefield franchise háza tájáról, lévén kiderült, hogy a Paramount TV és az Anonymous Content egy televíziós sorozatot készít a népszerű háborús FPS-en alapulva. A filmadaptációk világában tehát az Electronic Arts engedélyt adott arra, hogy egy sorozat készülhessen egyre népszerűbb szériájukból, amit meg kell hagyni, nem bíztak amatőrökre és kezdőkre, hiszen az Anonymous Content csapata olyan referencia anyagokat tud felmutatni, mint például a True Detective, ami minden volt, csak éppen rossz nem - különösen az első évad.
A hivatalos bejelentésben egyébiránt a szokásos klisék pufogtak el – ezáltal mindkét fél örül a másiknak és az együttműködésnek -, az viszont értelemszerűen nem került kiemelésre benne, hogy az EA próbálkozott már korábban egy hasonlóval.
Mindez még 2012-ben történt, és a FOX készített volna TV sorozatot a Bad Company alapján, de mivel egy vígjátékot akartak, ezért a projekt szerencsére nem sokkal a bejelentés után földbe is állt. Ez most reméljük, hogy nem fog!
paint
10 éve, 1 hete és 5 napjaÉrdekesen hangzik… Gondolom a Paramount Channelen fog futni.
paint
10 éve, 1 hete és 5 napjaÉrdekesen hangzik… Gondolom a Paramount Channelen fog futni.
paint
10 éve, 1 hete és 5 napjaÉs a technika ördöge már megint megviccelt.
kulacs
10 éve, 1 hete és 5 napjaÓ te jóég és mégis mi alapján akarnak ebből sorozatot?! Az oroszt megfilmesítik vagy azt a röhelyes 4. részt? Ne szórakozzunk… Azt el tudom képzelni, hogy egy első világháborús sorozatot összehoznak amiben a háború valódi arcát és egy squadot bemutató cselekményen alapszik. Annak talán még lenne mélysége és komolysága is ami kiváncsivá teszi a nézőt mégis mi lesz a folytatásban. Tudjátok szerintem mire gondolok (azthiszem a Pacific volt ilyen, II. VH-s köntösben) az úgy teljesen korrekt lenne.
kulacs
10 éve, 1 hete és 5 napjaJah, meg évadonként 9 rész + 2 rész DLC xDD
rdave
10 éve, 1 hete és 5 napjaAjaj…
linuxfan
10 éve, 1 hete és 5 napjaMinek ezt ennyire tolnni…. 😖
bekecs
10 éve, 1 hete és 5 napjaEzt teljesen feleslegesnek tartom. Unalmasabb lesz mint eddig.
totyak
10 éve, 1 hete és 5 napjaHa film készülne belőle, azt még valahogy lenyelném, de sorozat…
kpal
10 éve, 1 hete és 5 napjaEz nem lesz valami nagy siker.