Így volt ez az első Watch Dogs mellett az összes Assassin’s Creed-ben, de még a legutóbbi Far Cry-játékokban, sőt a The Crew-ban is. A franciák szerint azonban a Watch Dogs 2-ben ennek a rendszernek végre vége szakad, ezáltal nem kell majd tornyokat megmásznunk vagy meghackelnünk ahhoz, hogy San Francisco újabb területein aktivitásokat találhassunk.

Habár a várost az első percektől kezdve szabadon bejárhatjuk majd, Morin ugyanakkor az interjúban kiemelte, hogy korlátozások így is lesznek, ezáltal egyfajta kapcsolati háló kiépítésével, küldetések teljesítésével, további emberek beszervezésével érhetjük majd el, hogyújabb lehetőségek oldódjanak fel számunkra a térképen. Kicsit realisztikusabb megoldás, nem igaz?