Pont a minap merült fel pár netes ismerőssel való beszélgetés közben, hogy már a csapból is képregényfilmek folynak és kezd kicsit unalmassá válni a dolog. Igazat adtam neki. Amikor kijött a Hellboy még nem kaptuk fel annyira a fejünket pedig szerintem marha jó filmek. De aztán jött Tony Stark és Vasember ruhában berobbant a köztudatba. Imádtuk valljuk be, oda meg vissza volt tőle az is, aki alapjába véve nem vallja magát kockának/geeknek.

Jött a többi film, körmünket rágtuk, hogy ó, jaj, mikor tudjuk megnézni. Ha moziba nem jutott el az ember, akkor képes volt mozisan letölteni csak, hogy lássa. Aztán nekem a Bosszúállók 2-nél jött el az a pillanat, amikor azt mondtam majd megnézem. Egy év biztosan eltelt a premier és a között, hogy egy vasárnap délután megnéztem. Bevallom, meguntam, hogy minden film kb. ugyan az. A Galaxis őrzői kivétel volt az igazán jó lett. ?

Maga a képregény világ vonz így átfordultam a DC felé, hátha ott még találok izgalmat. Azonban nem a filmeket kezdtem el nézegetni, hanem a sorozatokat. A Gotham mint olyan szerintem egy remekül eltalált tv sorozat lett. Ha ismeretlen vagy a DC világában, mint én akkor pláne jó alap igaz nem nagyon kapcsolódik a kánonhoz, de milyen jó már ráismerni korábban már látott szereplőkre. Gondolok itt James Gordonra, Nygmára, Catwomanre. Daráltam a sorozatot, az első évad nagyon jó volt, a második picit laposodik. De most nem a Gothamről szeretnék nektek írni.

Egyik reggel belefutottam egy előzetesbe. Egy iszonyat jó előzetesbe, amely a Preacher nevet viselte. Egyből utána is néztem mi fán terem. Hamar kiderült képregény adaptációval van dolgom, a Vertigo adta ki 1995 és 2000 között. A Vertigo pedig DC leányvállalat.
De miről is szól a Preacher? Texas egyik kisvárosában játszódik a történet ahol egy korábban bűnözői életet folytató prédikátor próbálkozik Isten felé fordítani a helyi lelkeket. Jesse Custer nem az a fajta pap, aki a helyi templomban tartja a miséket, nyíltan iszik, dohányzik és balhéba keveredik.

Viaskodik benne eleve a jó és a rossz, hát még miután a természetfeletti lény a Genesis egy szép este belé költözik. Ha unatkozna a mi drága Preacherünk megjelenik még a színen az exe Tulip aki az évadnyitóban a sufniba csak úgy összerak egy bazookát leszedve vele egy helikoptert.

Illetve beesik az ír alkoholista vámpír is Cassidy. Véres, izgalmas évadnyitója van a sorozatnak és három rész után is engem még mindig megvesz kilóra. Lassan bontakoznak ki az események, de pont jó tempóban. Ahogy Jesse nem ért dolgokat úgy mi sem, de nem marad minden sokáig rejtve.

Ugrálunk is az időben azt mondjuk, teljes mértékben homály fedi miért, talán a Genesishez lesz köze. Ja igen a Genesis egy démon és egy angyal szerelemszüleményem. Kiszabadul valahogy, körbejárja, a bolygót majd megállapodik a Preacherbe mert eléggé rokonlelkek.

Akinek van szabad egy órája nézze meg a promo-t nekem nagyon bejött és csak ajánlani tudom. Ja igen Jesse és Tulip megszemélyesítőit a Warcraftban már láthattuk 😀