Noha többnyire igaz, hogy minden film második része gyengébb az eredetinél, mivel az immár a Disney részeként működő Pixar-tól – tulajdonostól függetlenül – már megszokhattuk a következetesen magas minőséget, általában mind az animáció, mind pedig a történetmesélés terén, ezúttal egy jó folytatásban is joggal reménykedhettünk. Részben ezt meg is kapjuk, ennek ellenére óva intek bárkit attól, hogy a Némó nyomában-hoz hasonló színvonalat várjon a produkciótól.
A Szenilla nyomában lényegében a feledékeny doktorhal eredettörténetét tárja elénk, a kezdetektől fogva a Némó nyomában eseményei után következő konklúzióig. A filmben viszontlátjuk kedvenc bohóchalunkat és apukáját, Pizsit is, de már nem ők, illetve kettejük kapcsolata áll a középpontban, hanem Szenilla családja és otthonkeresése.
Miközben Szenilla régi emlékei fokozatosan visszatérnek, a korábban a Némót kereső Pizsihez hasonlóan ő is nagy utat jár be és számos kalandon megy keresztül a származása, illetve szülei titkához vezető úton. És persze új barátokra is szert tesz, akik segítik merész küldetésében – Sors, a cetcápa és Béni, a beluga támogatása mellett Hank, a nem hétköznapi polip lesz az, aki útikalauzként szolgál hősnőnk számára.
Ahogy azt a Pixar-tól már megszokhattuk, az animáció ezúttal is elsőrangú, a szereplők, illetve a tengeri és a szárazföldi díszletek egyaránt aprólékos részletességgel és gyönyörű színekkel lettek megalkotva. Külön plusz pont jár azért, hogy a filmben a különböző tárgyakon, épületeken szereplő feliratok egy az egyben magyarítva lettek (vagyis nem külön feliratozással, hanem az eredeti, angol szöveget helyettesítve). Maga a szinkron szerencsére újfent kiválóan sikerült, a hazai színészek mondhatni lubickolnak a rájuk bízott állatszerepekben.
A lenyűgöző, néhol majdhogynem fotorealisztikus látvány és az alapvetően bájos, elvétve túlbutított – inkább csak mennyiségileg túlzásba vitt – humor mellett a legnagyobb pozitívum azonban még mindig azon tény, hogy a film tele van szívvel-lélekkel. A történet kissé önismétlő ugyan, de képes elegendő újdonsággal szolgálni ahhoz, hogy szórakoztató legyen. Szenilla feledékenysége csupán minimálisan vált közhelyessé, a karakter azonban képes kellő jellemfejlődést felmutatni a cselekmény során.
Ugyanakkor kritikusi szemmel nem lehet nem észrevenni, hogy a narratíva színvonala valamelyest csökkent, a hangvétel – ha szabad ilyet mondani – gyermetegebb lett az első részhez képest. A hihetetlen fordulatok száma jelentősen megnőtt, ami inkább a kisebb gyerekek (na és persze az örök gyermeklelkű felnőttek) maradéktalan lenyűgözésére alkalmas.
Míg a Némó nyomában, ha kellett, komor és ijesztő is tudott lenni, utódja már egyértelműen csak a „cukiságfaktorra” és a komolytalan gegekre koncentrál. Ennek okán azonban a szinte tökéletes, minden korosztály számára egyformán élvezhető családi filmnek tekinthető első részhez képest a Szenilla nyomában már csak egy szűkebb célcsoport számára ajánlható minden fenntartás nélkül.
Látszik, hogy a második rész elsősorban azért született, mert a Némó nagy sikere után a közönség és a stúdió egyaránt folytatásért kiáltott – elsősorban persze a Disney, ahol még véletlenül sem hagynának ki még egy ilyen ígéretes lehetőséget.
Összességében a megnyerő karakterek és az igényes animáció miatt mindenképp megér egy mozijegyet a Szenilla nyomában, akár csak 2D-ben is. A 3D milyenségéről sajnos nem tudok nyilatkozni, mivel a sajtóvetítés a hagyományos formátumban zajlott…
terminator
9 éve, 7 hónapja és 3 napjaImádom a Pixar mozikat. 🙂 Nagyon aranyosnak tűnik ez is, én megnézem az tuti!
csirkee
9 éve, 7 hónapja és 3 napjaNémót szerettem nagyon, de ez nem igazán fogott meg még a trailer alapján sem.
paint
9 éve, 7 hónapja és 3 napjaHát én a stúdió, meg a brutális hype miatt elvárom a minőséget egy ilyen filmtől. Amúgy egész jó kritika. 😉
paint
9 éve, 7 hónapja és 3 napjaHát én a stúdió, meg a brutális hype miatt elvárom a minőséget egy ilyen filmtől. Amúgy egész jó kritika. 😉
paint
9 éve, 7 hónapja és 3 napjaNe küld el kétszer, kedes tablet, köszi!
totyak
9 éve, 7 hónapja és 3 napjaTuti meg fogom nézni, szinte minden ismertebb animációs filmet megnézek és mindig jól szórakozom. Nekem ezek csak mesék, nem kell, hogy nagy élményt adjanak, csak kikapcsolnak másfél órára. Mindenesetre, mielőtt megnézem, még lenyomom a Némo nyomábant, legyen összefüggő a sztori 😄
kpal
9 éve, 7 hónapja és 3 napjaEzt legalább 1x én is megnézem. 🙂
italianman
9 éve, 7 hónapja és 3 napjaA Némó nagy kedvenc volt ezt sem akarom kihagyni.
willthawheel
9 éve, 7 hónapja és 18 órájaMilyen jó, hogy fojtatják ezeket a „régi” meséket 🙂