Ha esetleg bővebben is érdekel a téma, akkor készítettem róla egy bemutató videót:
Ebben a blogban azonban inkább az új játékok próbaverzióira fogok fókuszálni. Régebben szinte minden játéknak megvolt a demója, ahol pár pálya alapján el tudtad dönteni, hogy jól fog-e futni a gépeden a játék, és hogy tetszik-e. Mostanában viszont nagyon ritka eset az, hogy valaminek kipróbálható verziója legyen, és az EA sem régi demokat hozta vissza, hanem egy kicsit többet, és mégis kicsit kevesebbet.
Az első ilyen módon kipróbálható játék az Unravel volt, amiről írtam is egy előző blogban. Ez mindenképpen kevesebb volt mint a régi demók, mert az mellett, hogy időkorlátos volt, csak az első két pályát próbálhattuk volna ki. Hozzáteszem a teljes játék annyira rövid, hogy a 10 órás korlát után gond nélkül végig lehetett volna vinni, így végülis érthető, hogy nem mutattak többet.
A következő a Plants versus Zombies Garden Warfare 2 volt, itt már szerencsére a 10 órás korlát mellett a teljes játékba belekukkanthattunk, és hozzáteszem nekem ez több mint elég volt. Kipróbáltam az összes olyan játékmódot amit ki lehetett (sajnos elég sokkal a kutya nem játszottt), a összes kasztal is játszottam, így ez az idő bőven elég volt arra, hogy egy tesztet is készítsek róla:
Mától pedig a legújabb Need for Speedet próbálhatják ki, akik előfizettek az Origin Accessre, és eddigi tapasztalataim alapján erre a játékra túl sok is a 10 óra 😀
5t3v3nk3
9 éve, 10 hónapja és 1 heteSzerintem a 10 óra egy remek húzás, napjainkban általában eddig tart a „eyecandy” effect, amikor az élmény friss durrognak a feature bombák, kapja tartalmat az ember frissen az arcába, aztán már rutinszerű lesz a játékmenet, kicsik kopik az élmény. Így, a mámor csúcsán elcsippenteni a játékot, remek vásárlóösztönző húzás🙂 Nyilván ha meg nem fog meg, akkor meg sok is..😄
A blog adja! 😄
sarakrael
9 éve, 10 hónapja és 1 heteErősen változó szerintem hogy meddig tart ez, hiszen sok játékot lehet 10 óra alatt is végigjátszani.
imperator
9 éve, 10 hónapja és 1 heteEz a 10 óra azért valamennyivel logikusabb, Steamen ha az ember megveszi a játékot akkor 2 órája van csupán játszani vele, mielőtt visszakérheti a pénzét. Sok játéknál nem hiszem hogy 2 óra elég lenne komolyabb élmény nyújtásához, főleg a sok AAA játéknál, ahol az eleje baromi izgalmas, utána meg egy repetitív hulladék. Na meg pár játék elég csalóka, nem egyszer fordult elő, hogy már úgy volt egy órám a játékban, hogy a főmenüig el se jutottam, mert mikor rákattintok az indításra, kidobott valami hibaüzit, én hiába nyomtam ki, a háttérben feltűnés nélkül futott az exe, és számolta a perceket.
hentes
9 éve, 10 hónapja és 1 hete„háttérben feltűnés nélkül futott az exe, és számolta a perceket”
Szép húzás…. 😖
brutalterror
9 éve, 10 hónapja és 1 heteSok játéknál ez a 10 óra már elég is végigvinni. 😄 Bár gondolom, nem mindegyikhez lehet igénybe venni.
farao
9 éve, 10 hónapja és 1 heteEz mind szép és jó, de szerintem az vele a legnagyobb baj, hogy már ezért is fizetni kell…
Ergó: az EA létrehozta a fizetős demo játékokat 😄
marduk
9 éve, 10 hónapja és 1 heteValamiből meg kell élni
sarakrael
9 éve, 10 hónapja és 1 heteEz igaz, de azért hozzáteszem, hogy a szolgáltatásban benne van rengeteg teljes játék, és ha meg szeretnél valamit venni akkor kedvezmény is. Plusz az a 4 euro tényleg nem egy nagy összeg, ennek ellenére szerintem is kicsit gáz, hogy ez van demók helyett.