Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Miután a Microsoft bejelentette, hogy a Quantum Break és a Killer Instinct: Season 3 után többek között a Forza Motorsport 6 is megjelenhet majd PC-re, sokan reménykedni kezdtek abban, hogy a jövőben az összes Xbox-játék befuthat majd valamilyen formában Windows 10-re. Ezt a kellemes kis jövőképet oszlatta most szét Phil Spencer, avagy az Xbox-részleg vezére, aki egy interjú során határozottan kiemelte, hogy a későbbiekben nem fog minden egyes konzol-exkluzív cím PC-re is megjelenni, szóval ne szokjunk hozzá a jó világhoz.
Hogy akkor most mégis miért örülhetünk ennyi PC-s portnak a Microsoft részéről? Nem tartjuk kizártnak, hogy a DirectX 12 és a Windows 10 bevezetése miatt, amelyeket el kell adni a játékosok számára, és ha ez megtörtént, akkor utána ismét lehet hagyni a platformot a fenébe – mint ahogyan azt már megtapasztalhattuk ezt néhányszor a múltban.
kpal
9 éve, 10 hónapja és 2 heteMajd megjelenik az ha cserélhető alkatrészek lesznek a következő box-ban. 😄
muki
9 éve, 10 hónapja és 2 heteAzért ez kemény. Reméljük hogy nem csak átmeneti hanem valós az amit állít a MS, hogy jobban odafigyel a PC gamingre.
warriorautobot
9 éve, 10 hónapja és 2 heteSzerintem már ez is elég nagy öröm volt a legtöbb játékosnak.
De legalább mondták hogy mindennek van határa és így a későbbiekben nem lesz belőle sírás-rívás hogy erről nem is volt szó.
drift3r91
9 éve, 10 hónapja és 2 heteA cikk vége a lényeg 😄
De legalább jön pár játék bár a store sose nő fel steamhez. Összeköthetnék pc n valami jo kis progival a ajtekokat ami oneon is meg pc n is megy a beépitett xbox alkalmazás nem tudom jó e erre.
totyak
9 éve, 10 hónapja és 2 heteA hír tökéletesen leírja a lényeget. Ez most a mézesmadzag időszak, aztán, ha elegendő user használ Win10-et, akkor ejtik a pc-t. De azt mondom, hogy addig is örülni kell annak, ami jön. Utána meg úgy sem változik semmi, eddig is kakiltak a fejünkre, ezután is fognak.
sarakrael
9 éve, 10 hónapja és 2 heteKicsit késő, ezek után már biztosan nem fogok venni Xbox One-t hiszen van PC-m, amin elfutnak a jelenlegi „exluzívjaik”, nem sok vigasz, még kivárom az NX-et és akkor majd elgondolkodom hogy A sony vagy a nintendo dobozára ruházzak be. De az is lehet, hogy maradok a PC-nél, mert PS4-re is csak a Bloodborne miatt fáj a szívem.
venoman
9 éve, 10 hónapja és 2 heteEz tuti,hogy így van. Csak is ez lehet mögötte. Az X12 és a Win10.