Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Habár egyelőre még nem sok információnk van a soron következő Forza-játék kapcsán - ami nagy valószínűséggel a Forza Horizon 3 lesz -, de a Microsoft legfrissebb hírei szerint az idei E3 kiállításon minden fontos részletet megosztanak velünk ezzel kapcsolatban. Addig is itt egy kis csámcsogni való, a 86. Geneva International Motor Show keretein belül ugyanis a redmondi óriás bejelentette, hogy újabb egyezséget kötöttek a Lamborghini gyártójával, aminek köszönhetően a cég következő nagy dobása, a Lamborghini Centenario kerülhet fel a következő Forza-játék borítójára.
Az autóról annyit érdemes tudni, hogy 0-ról 100-ra 2.8 másodperc alatt gyorsul fel, de a 770 lóerőnek köszönhetően 23.5 másodperc alatt a 300-at is könnyedén eléri, végsebessége pedig 350 km/h. A kérdéses szörnyetegről egyébiránt egy videót is kaptunk, és hogy egy kicsit erősítsük bennetek a hitet a Forza Horizon 3 kapcsán, érdemes megjegyezni, hogy már a második rész borítóképén is egy Lamborghini díszelgett. A következtetést ebből vélhetően ti is le tudjátok vonni.
totyak
9 éve, 10 hónapja és 3 heteRemélhetőleg ez már egy az egyben jön pc-re.
muki
9 éve, 10 hónapja és 3 heteKicsit lehetne változatosabb is a dolog. Egymás után ugyanolyan verdákat rakni a borítóra nem valami nagy eresztés.
tommy
9 éve, 10 hónapja és 3 heteEz egy szép játék, az vitathatatlan…
sarakrael
9 éve, 10 hónapja és 3 heteKíváncsi vagyok utólag hozzácsapják-e az Apexhez, vagy One exluzív lesz.
kpal
9 éve, 10 hónapja és 3 heteAz új Bugatti is jó lesz , azt várom játékba .
warriorautobot
9 éve, 10 hónapja és 3 heteGyönyörűen fest imádom a Lamborghini-t!
drift3r91
9 éve, 10 hónapja és 2 heteÉs PC-re ugyanúgy nem tudom megvenni a storeon mint a gears of wart? azt irja nem kompatibilis az eszközömmel. Storeba miért a One-os cuccot akarja rám sózni a win10?