Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Haier nem éppen a különféle okoseszközeiről híres, hiszen a vállalat főként háztartási gépekben utazik, ugyanakkor az új technológiákkal és terméktípusokkal is bátran kísérleteznek, legutóbbi bejelentésük pedig egy korrekt készülékkel lepte meg a sajtót. Bemutatták ugyanis a legújabb okosórájukat, mely a külseje mellett az árával hozhat sok vásárlók. Persze a tudás sem marad el, hiszen a specifikációkat tekintve szintén nem kell szégyenkeznie a gyártónak.
A 200 dollár környéki ajánlott árért cserébe több színben is rendelhető fém készülékházat és szíjakat, kerek kijelzőt és egyedi operációs rendszert kapunk. Utóbbit 1GB RAM szolgálja ki, a processzor pedig még nem ismert, viszont a szokványos 4GB helyett 8GB belső tárhelyet is kapunk. A megjelenés pontos dátuma még nem ismert.
vape
9 éve, 10 hónapja és 4 heteEgyedi oprendszer vajon mit takar? 😮 Mivel működik együtt szerintetek?
paint
9 éve, 10 hónapja és 4 heteJól néznek ki, az tuti. 😄
totyak
9 éve, 10 hónapja és 3 heteA márkát nem ismerem, az egyedi operációs rendszer nagy kérdőjel és igazából 50 ezer jó magyar Forintba kerül. Hááááát….
warriorautobot
9 éve, 10 hónapja és 3 heteNem olyan rossz az a belső. Az egyedi OS az érdekel. Külsőre is tetszetős. 🙂
csirkee
9 éve, 10 hónapja és 3 hetea márka hallatán nem számítok sok jóra, de jól néznek ki a képen
venoman
9 éve, 10 hónapja és 3 heteÉn nagyon okos találmánynak tartom az okosórákat. Engem rabúl ejtett. Szeríntem a sima karóráknak lassan befellegzett. Mármint nem végleg , de tény,hogy leáldozóban lesznek 5-7 éven belül. Föleg azért mert rengeteg funkciót rá lehet majd tenni. A kardio és egyéb egészségi és sportos funkciók miatt az ország 70 %-a rendelkezni fog vele. Figyeli az alvásunk, figyeli a zsírégetést, a pulzusunk, jelez ha ártalmas tevékenységbe megyünk bele,stb. egyszóval nagyon hasznos. Ez volt a lovakkal is mikor megjelent az auto. Amikor a ford T modell olcsó lett elárasztotta a kontinenst. A lovak fellélegezhettek 🙂 A sajátos op. rendszer a piac fenntarthatóságát bíztosítja. Minél több van a piacon annál életképesebbek lesznek a kis márkák is. Már most nem kompatibilis minden óra minden teloval.