Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Todd Howard a DICE 2016 keretein belül elárulta, hogy nagy dolgok fortyognak a Bethesda boszorkánykonyhájában, a csapat ugyanis jelenleg három nagyobb projekten is dolgozik a háttérben. Habár Todd mindezzel kapcsolatban határozott volt, konkrét részletekbe nem igazán akart bocsátkozni a témában, de annyit még kiemelt, hogy a három videojáték egy-egy hosszútávú projekt eredménye, és rendkívüli mértékben különböznek mindattól, amit eddig megszokhattunk tőlük.
Hogy ez pontosan mit jelent, azt egyelőre nem tudni, de megnyugtatásul a stúdió embere elmondta, hogy ezek azért határozottan Bethesda-stílusú játékok lesznek, olyan nagyok és őrültek, mint a Fallout és a The Elder Scrolls, ellenben mégis teljesen mások. Félünk.
ryuthestar
9 éve, 11 hónapja és 3 napjaNem feltétlen rossz a változatosság, én kíváncsi vagyok milyen finomságokat húznak majd elő a kalapból! 🙂
santonio
9 éve, 11 hónapja és 3 napjaKíváncsi vagyok rájuk! 🙂 Lehetnének kicsit bőbeszédűbbek… 🙂
paint
9 éve, 11 hónapja és 3 napjaNa, erre kíváncsi lettem.
imperator
9 éve, 11 hónapja és 3 napjaBethesda játékaiban még nem csalódtam, bármi is jön tőlük az jó lesz. 🙂
totyak
9 éve, 11 hónapja és 3 napjaTeljesen mások, akkor nem Fallout 5-6-7 😄