Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Lepörgött a Pachter Factor legújabb adása, melyben a Wedbush Securities hangadó elemzője ezúttal a soron következő, új generációs konzolokkal kapcsolatban fejtette ki a véleményét, melyeknek nemrég még nem sok jövőt jósolt. Michael Pachter legutóbbi nyilatkozatában már előre eltemette a konzolok legújabb, még meg sem jelent generációját, mondván, hogy a jelenlegi éra jelenti a csúcskorszakot, melyet nem lehet túlszárnyalni. Azt viszont megjósolta, mikorra várhatóak a PlayStation 4, az Xbox One, valamint a Wii U utódai.
Elmondása szerint 2018-ra valószínűleg jelentősen csökken a most még újdonságnak számító, 4K felbontású TV-k ára és amikor már szinte mindenki számára hozzáférhető lesz, akkor érdemes foglalkozni a kérdéssel, esetleg 2019-től, de 2020-tól már mindenképpen, így ismét egy hétéves ciklus fog lezárulni.
warriorautobot
10 éve, 1 hete és 11 órájaTalán igaza lesz… vagy nem. Ez ilyen biztosan nem lehet kijelenteni.
rdave
10 éve, 1 hete és 11 órájaMár kezdett hiányozni!
marco
10 éve, 1 hete és 10 órájaEz a fazon a legnagyobb idióták egyike akit valaha is a hátán hordott a Föld.
Szeretném ha én is azzal kereshetnék komoly lótyit hogy faszságokat dumálok összevissza, saját magamat meghazudtolva néhány hetente.
rdave
10 éve, 1 hete és 10 órájaAkkor legyél te is megélhetési celeb, mondjuk lényegében ő is az.
marco
10 éve, 1 hete és 10 órájaNincs hozzá tehetségem. Az a béna fasz fajta vagyok, aki munkával keres pénzt. Tudom, manapság égő. 😄
zender
10 éve, 1 hete és 10 órájaAnnyira leírta már magát ez az ember hogy ha még értelmeset is beszélne (amit nem tesz), akkor sem figyelne már rá senki…
paint
10 éve, 1 hete és 9 órájaÜzenetem ennek az alaknak(Tudom, hogy nem nő, de megérdemli 😄):https😕/m.youtube.com/watch?v=du9RIh5YV1s
kpal
10 éve, 1 hete és 8 órájaÚjkori Nosztradamusz 😄 XD
Bár az tény 2020 -ra már a legolcsóbb legkisebb tv-k is 4K-s lesznek( kis méretbe semmi értelme szerintem,csak marketing )
Bár kíváncsi leszek PS5 akkor minden játékot 4K tolja ki elénk vagy Full HD lesz.
kylx
10 éve, 1 hete és 7 órájaVR után nekem a legnagyobb dolog ami jöhet a holoszoba.
Múltkor olvastam, hogy valamennyire sikeresen interakciót tudnak kicsikarni hologramokból. Talán 10 év, és használható tech lesz.
Akit érdekel az (angol) cikk, #link#http😕/www.gizmag.com/touchable-mid-air-holograms/40845/#linknev#itt#linkvege# elolvashatja
linuxfan
10 éve, 1 hete és 6 órájaKöszi a linket, döbbenetes! 😮
Szerintem ez sajnos még nagyon messze van de tényleg elképesztő! 😮
totyak
10 éve, 6 napja és 16 órájaWiiU-nál nem nehéz megmondani, hogy max. két éven belül jön az utód. Másik két konzolnál meg amikor a két cég úgy akarja. Totál rajtuk múlik, amíg támogatják, addig élnek a konzolok. Ha egy év, akkor annyi, ha tíz, akkor annyi. Nincs rivális, maximum a másikra kell figyelniük. Mindenesetre érdekes, hogy mindig egymáshoz képest viszonylag rövid időn belül lépni tudnak. Ha az egyik kiad egy új cuccot, a másinak is lesz ugyanolyan hamarosan. Nem lennék meglepve, ha tájékoztatnák egymást a terveikről.
ryuthestar
10 éve, 6 napja és 13 órájaA 2019/2020 reális év, de egyelőre csak pletykákra, akkor még nem lesznek szerintem a piacon az új konzolok… Holott rájuk férne, de majd meglátjuk. Viszont a 4k gameplayt alap elvárásnak tartom a következő generációban…