Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Habár egyelőre még csak halvány utalást sem kaptunk arra vonatkozólag, hogy a februári japán premiert követően nyugaton is megjelenhet-e majd a Shin Megami Tensei IV Final, de azért érdemes közelebbi kapcsolatba kerülni vele, mert az Atlus manapság szereti lokalizálni kisebb videojátékait is. Ez pedig igencsak kifizetődő lenne a 3DS-exkluzív Shin Megami Tensei IV Final esetében, amely a jól ismert franchise világában, annak egy poszt-apokaliptikus, 2030-ban játszódó alternatívájában játszódik, méghozzá a szokványos szerepjátékos klisékkel a középpontban.
Ha már ennyi is felkeltette a figyelmedet, akkor érdemes rápillantanod az alábbi mozgóképekre, amelyek közül az első kettő a Shin Megami Tensei IV Final két karakterét hivatott bemutatni, a harmadik pedig egy közel kétórás live stream felvételét takarja, benne rengeteg gameplay felvétellel és egyéb érdekességgel.