Az első bejelentés után sokan sokféle eszközt vizionáltak, annyi volt bizonyos, hogy az operációs rendszer szerepét az Android tölti majd be. A későbbi debütkor kicsit meglepő volt a hardver és a rendszer párosítása, hiszen bár 64 bites Intel Cherry Trail alapokra építkezik a kütyü, tényleg a Google-féle rendszert futtatja, annak ellenére hogy simán megbírkózna egy Windows 10-zel is – de lehetett volna akár egy dualbootos megoldás is. Persze ehhez jóval nagyobb háttértár kellett volna.
Az 5.1-es Androiddal érkező tábla 218X127X8,6 mm méretű és 358 grammot nyom, a gyorsulásmérő és giroszenzor mellett természetesen 3.5-ös jackdugó, 802.11b/g/n Wifi, 4.0-ás bluetooth és 2.0-ás microUSB is található rajta, az NFC kimaradt. A négymagos Intel Atom x7-Z8700 Quad-core processzor alapállapotban 1.60 GHz-en ketyeg, a maximális teljesítménye 2.40 Ghz. Ez a mai játékoknak bőven megfelel, sőt várhatóan két évig még örülni fognak neki a legújabb stuffok.
Ennél rosszabb a párosított 2Gb LPDDR3 memória, ami már a jelenlegi okostelefon-felhozatalban találhatónál is kevesebb, a tabletek jelentős részében pedig már alapból 3Gb muzsikál. Persze nem fog nagy problémát okozni a 2Gb sem egy ideig, de ne felejtsük el, hogy egy játékos célra fejlesztett estközről beszélünk.
Elöl az 1920X1200px WUXGA felbontású, 8 col méretű teljes el az NTSC színspektrumot lefedő IPS kijelző terpeszkedik, amit egy relatíve vékony káva ölel körbe, a négy sarokban dudorodnak ki a hangszórók. A készülék hátának jelentős része szálcsiszolt alumínium, a középső területet ez uralja, azonban legalább ugyanekkora mennyiségben műanyag borítást is találunk, valamint az eszköz két szélén csúszásgátló gumírozás kapott helyet.
A szerény elnevezésű Predator Quadio hangrendszer négy zizegőből szórj az áldást, ami kifejezetten előremutató megvalósítás napjaink egylyukú recsegőihez képest. Mivel képtelenség befogni őket – egyészt egyszerre négy van belőlük, másrészt mivel a sarkokon kaptak helyet, míg általában a szélén fogjuk a tabletet – nagyszerű élményt ad használat közben, legyen szó filmnézésről vagy játékról.
Persze alapvetően a játékok maximum két hangkeltőre vannak készítve a sztereo hatás érdekében, ezért a készülék a bal és jobb oldali hangokat gyakorlatilag megduplázza, nem csinál quadrofon hangzást – az erre utaló elnevezés ellenére. A hátsó gumírozás igen jól sikerült, nem csúszik, hosszú távon sem, és nem is izzad rá az ember keze. A hátsó kamera mindössze 5 Mp felbontású, tulajdonképpen csak mutatóba került bele, az elülső pedig még szerényebb a maga 2 megapixelével.
A kezelőfelület minimálisan van Predatorosra szabva, ami kimerül a háttérképben, de persze ezen túl is vannak Acer specifikus megoldások. A cég saját appjai, amelyek mind EZ vagy ab betűkkel kezdődnek, különleges ébresztőórát, noteszt, fotóalkalmazást, fájlkezelőt és egyebeket tartalmaznak. Ezek közül az egyetlen valamire való alkalmazás a dupla ablakot kezelő EZ Tasking, amivel párhuzamosan tudunk bal és jobb oldalon futtatni alkalmazásokat, csakúgy mint a Samsung eszközök esetében – igaz nem olyan kifinomult módon.
Az Acer biztosít néhány teljes árú appot is ingyen, játékok között ilyen például az Asphalt 8 vagy a Brothers in Arms 3, amikkel el is lehet lenni ideig-óráig. Természetesen ezen a kínálaton felül a teljes Google Play a rendelkezésünkre áll.
A kapacitás enyhén szólva nem kiemelkedő, a 4420 mAh manapság már kevés, főleg ha egy gamer eszközről van szó, mint a Predator 8 esetében. Maximum másfél – két óra játékkal csontig merül az eszköz, de legjobb esetben is – kevésbé processzorpörgető játékkal, minimálisra vett fényerővel – három óra alatt elfogy minden szusz. Hosszabb repülőúton nem fog minket kiszolgálni a tablet, de már egy Budapest-Pécs vasútvonal is rizikós. Videózásra már kicsit tovább használható, a gyári adatok 8 óra körüli időről beszélnek, nekünk nem sikerült ezt 7 óra fölé vinni. A nulláról fullra töltési idő nagyjából két és fél – három óra.
Bár sokunk szerint (jómagam is ide tartozom) a komolyabb játék nem mobileszközökre való – kivételt képeznek ezek alól a dedikált kézikonzolok – a Predator 8 GT-810 mégis próbálja megvetni a lábát egy olyan szegmensben, ami még nem létezik. A gamer tabletek piacán egyelőre az Nvidia próbálkozott eddig, sikertelenül. A Predator 8 előnye hogy komplett ökoszisztémát épített az Acer a brand köré, ha valaki egyébként is ilyen eszközt használ laptopnak, otthoni gépnek, nyilván ezt a tabletet veszi meg, ha táblagépet vásárol.
A kinézettel nincs gond, az apró momentumok, mint a piros – fekete – szürke színkombináció, vagy a bootolásnál látható logó mind erősítik az imázst, és hardveresen sem lehet különösebb panasz az eszközre, kivételt talán csak a memória nagysága képez.
Esélyes hogy amikor maga a kategória egyáltalán kialakul, az Acer már ott legyen stabil lábakon. Azonban az Android mint játékplatform még nem kiforrott és lehet hogy soha nem is lesz az igazán – van már gyártó aki lemondott ezekről az eszközökről és csak Windows tableteket gyárt, nem véletlenül.
A kipróbált játékok: Asphalt 8, Brothers in Arms 3, MC 5: Blackout, Hearthstone: Heroes of Warcraft, Lara Croft GO, Nightbird Trigger X, Re-Volt 2: Multiplayer, Another World és a kötelező Cut the Rope, Angry Birds tucatok mind kifogástalanul, röccenésmentesen futottak, a játékélmény pedig jobb volt egy átlagos 8 colos tabletnél a speciális kialakításnak és a több, jó minőségű hangszórónak köszönhetően.
Aki kifejezetten játékra keres Androidos táblagépet, annak bátran ajánlható az Acer Predator 8 GT-810, mert az árát bőven megéri, azonban ha valakinek fontosabb a vékony kialakítás, a jobb kamera vagy az hogy legyen SIM kártya a kütyüben, másfelé keresgéljen. A Predator tablet ugyanis kifejezetten gamereknek lett fejlesztve és ez minden porcikájában tetten érhető. Kivéve azt a fránya 2 Gb memóriát. Azt nem bocsájtjuk meg neki.
A készülék jelenleg 120 ezer forint környékén kapható itthon 2 éves garanciával.
kpal
10 éve, 2 hete és 2 napjaNagyon korrekt, bár ennyiért már AC -s wifi is lehetne benne. 🙂
zender
10 éve, 2 hete és 2 napjaKomoly cucc, de a tabletezés nem az én világom. Viszont baromi jól néz ki! 🙂
vape
10 éve, 2 hete és 2 napjaDe nagyon jó kis teszt lett ez így évzárásként! 🙂 Olvastam már róla egy keveset (pont itt valamelyik hírben), de sehol nem láttam még tesztet róla.
Király kis táblagép, a kinézete is tetszik, de az árát kicsit sokallom. És nem értem mit keres rajta Android… 😖
csirkee
10 éve, 2 hete és 2 napjaA külső predatoros, de a belső…hát lehetne jobb is 120eért.
petrovicsz
10 éve, 2 hete és 1 napjaKéne. De megvárom a második szériát belőle, úgyis jön maximum fél év múlva… 🙂
mordorer
10 éve, 2 hete és 2 órájaNekem kinézetre nem tetszik, azt meg én sem értem hogy miért droid megy rajta amikor Intel procival bármit rá lehetne húzni. Mondjuk a 2 giga is kevés tényleg. 😖
santonio
10 éve, 1 hete és 5 napjaIde vele de azonnal! Nekem ez kell!!! 😮
A 2 giga egyébként érezhetően szar vagy nem zavaró? Sebességben, fluidságban van valami csökkenés miatta?
marco
10 éve, 1 hete és 5 napjaÉrezhető lassulás nincs, a megnyitott alkalmazások sem zuhannak meg de ez egy Predator. 🙂
Ár / érték arányban jó ez, csak ismerve az Android brutálisan szar optimalizálási problémáit, előbb vagy utóbb biztos nyekkegni fog. Persze inkább utóbb.
golem
10 éve, 1 hete és 4 napjaNagyon király kis cucc, teszt alapján nagyon bejön! Ez alapján nekem must have, de megtapiznám valahol, de *elekom-nál nem láttam kitéve, kár hogy ott nem kapható. Így kénytelen leszek valami boltba bemenni, ahol biztosan van.
Mondjuk a 120 ezer picit sok, de majd kispórolom valahogy. 😄
latimes
9 éve, 11 hónapja és 4 heteBrutál királyul néz ki. Nekem nagyon tetszik. Kicsit az ára húzós, de szerintem lefog menni valamennyire. Érdemes lesz kipróbálnom 🙂
jutahx
9 éve, 11 hónapja és 4 heteNagyon jól néz ki a ketyere a hardwear is megfelelő , de szerintem a sim kártya elférne benne a multiplayeres játékokhoz.
fantis6
9 éve, 11 hónapja és 4 heteÜtös cucc, bár ennyiért inkább ultrabookot vennék már, tabletre max 70, kinai cuccok közül majdnem ilyen erőset lehet ennyiért kapni.
drlaszlo
9 éve, 11 hónapja és 4 heteKirály kis táblagép, a kinézete is tetszik, de az ára.Na igen egy sim kártya elférne benne.