Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A legtöbb japán játékfejlesztőhöz hasonlóan az Idea Factory munkatársai is nagyon komoly bejelentésre készülnek az új esztendő során. Takahisa Kochiwa, a stúdió fejlesztésekért felelős igazgatója ugyanis a 4Gamer munkatársainak egy interjúban elmondta, hogy terveik szerint 2016 elején egy vadonatúj játékot fognak bemutatni rajongóik számára, ami főként a karakterdizájn tekintetében óriási meglepetés lesz.
Ennél közelebbit a csapat jövőbeni terveiről egyelőre nem is hallottunk még, ellenben azt azért megjegyeznénk, hogy nem csak erre az egy leleplezésre számítunk majd a brigádtól az előttünk álló hónapokban.
kpal
10 éve, 3 hete és 14 órájaÚj arcok jönnek 😮