Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Elképesztő híreket közölt velünk a Sony néhány perccel ezelőtt a PS4 eladásaival kapcsolatban, így kiderült, hogy újabb mérföldkövet sikerült elérnie a masinának. A japánok ugyanis megerősítették, hogy november 22-ig bezárólag világszerte már több mint 30 millió PlayStation 4 fogyott el, ami ráadásul a ténylegesen eladott mennyiség, nem a leszállított, tehát elképesztő teljesítmény a csapat részéről.
A Sony az örömkönnyek mellett megerősítette, hogy a PS4 minden idők leggyorsabban fogyó PlayStation-konzolja lett. Nem igazán találunk szavakat, alig két év alatt ez elképesztő teljesítmény.
imperator
10 éve, 1 hónapja és 3 heteGratulálok, szép teljesítmény. 🙂
kpal
10 éve, 1 hónapja és 3 heteMióta ezt a hír kírta a Sony ,vajon még mennyi mehetett el . 😮
warriorautobot
10 éve, 1 hónapja és 3 heteNem egy pár hónapja volt a 20 milliós határ?
Na de mindegy, ez mindenképpen szép teljesítmény. 🙂
sarakrael
10 éve, 1 hónapja és 3 heteA The Last Guardiannál már lehet én sem fogok tudni magamon uralkodni.
ryuthestar
10 éve, 1 hónapja és 3 heteMár akkor 25 körül jártak amúgy.
Mellékesen örülök, megérdemeljük a sikert, mert jó konzol. Nekem is nem egy ismerősöm váltott 360ról PS-re. Szóval hajrá Sony, de tegyétek oda magatokat, hogy mi is boldogok lehessünk.. 🙂
ryuthestar
10 éve, 1 hónapja és 3 heteSry duplapost… Marco, legyen már törlési funkció…
warriorautobot
10 éve, 1 hónapja és 3 heteWat?!?!
De csak egyszer jelent meg, vagy én vagyok vak? 😄
(Esetleg valaki nagyon gyorsan intézkedik a háttérben.)
ryuthestar
10 éve, 1 hónapja és 3 heteÉn duplapostoltam, csak szerkesztettem. 😄
totyak
10 éve, 1 hónapja és 3 heteÉs mi lesz itt még az ünnepek alatt!