Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Egy igazán különleges játékmóddal gazdagodik a mai napon a GTA Online kínálata, a Rockstar ugyanis lerántotta a leplet a Running Back opcióról. A kérdéses lehetőség az Adversary módot bővíti ki, méghozzá egy olyan autóversennyel, amely az amerikai foci szabályaira épül és két csapat mérheti össze benne a tudását - első körben mindössze három pályán.
A két csapat, így a védekezők és a támadok mindegyik tagja egy-egy BF Bifta autó volánja mögül versenyez, de a támadók közül egyvalaki egy Benefactor Panto-ban ül majd. A játékmód célja, hogy ez utóbbi, avagy a „runner car” épségben átjuthasson a célként kitűzött vonalon, ami bizonyára korántsem lesz egyszerű feladat. Az újdonság PC-re, PS4-re és Xbox One-ra is elérhetővé válik, a legtöbb platformon még ma.
totyak
10 éve, 1 hónapja és 3 heteBővítik szépen az online részt, arra nincs panasz, de nekem hamar unalmas kezdett lenni. Egyrészt tele van csalókkal, akik néha egészen lehetetlenné teszik a játékot, másrészt meg alig akad néha játékos egy-egy játékmódra. Van olyan mód, amit még ki sem próbáltam, mert egyszerűen senki nem jön és unom bámulni a képernyőt, hogy hátha beesik valaki. Tényleg úgy az igazi, ha baráti társaság egyszerre fel tud menni. De hát erre mennyi esély van hétköznap, vagy akár hétvégén? Single részre várok már valami nagyobb frissítést.
muki
10 éve, 1 hónapja és 3 heteEz nagyon jó ötlet. Tényleg rohadtul fejlődik, rengeteg új dolog kerül bele.
ronalddo
10 éve, 1 hónapja és 3 heteEz mondjuk hatalmas poén lesz! 🙂
petrovicsz
10 éve, 1 hónapja és 3 heteEz milyen gagyi már! 😮 Mi van ezzel a GTA-val? 😮
paint
10 éve, 1 hónapja és 3 heteRocket League?
warriorautobot
10 éve, 1 hónapja és 3 heteEzt a frissítést már úgy se kapom meg, de amúgy meg az Online se fogott meg… olyan hogy barátokkal jó buli, de egyedül a sok idióta 10 éves között akik csak neked tesznek keresztbe azokkal meg nem jó játszani.
kpal
10 éve, 1 hónapja és 3 heteEz most nem hozott lázba … 😕