Mint ismeretes, alapvetően egy disztópikus tini akció-szociodrámáról van szó, mely az utóbbi években igencsak felkapottá vált Hollywoodban. Ezen történetek ifjú hőseinek rendre egy olyan világban kell helyt állniuk, melyben a jó és rossz örök küzdelmének sajátos változatában a tét az aktuális társadalmi rend megdöntése, annak kritikája mellett számos harci és akciójelenettel megfűszerezve. A műfaj kétségtelenül alkalmas a fiatalok jelentős hányadának bevonzására a világ különböző tájain található filmszínházaiba, amit a hasonló, nem egyszer sajnos felemás minőségű produkciók által termelt bevétel igazol.

Az Éhezők Viadala előző részére sokan panaszkodtak, hogy jóformán semmiről sem szólt, csupán egy elnyújtott felvezetés volt A kiválasztott második részéhez, mely egyben a Suzanne Collins által elkövetett ifjúsági regénytrilógia adaptációjának utolsó, befejező epizódja. Némi reménykedésre adhatott okot ugyanakkor, hogy hasonló malőr már más franchise-okkal is megesett (lásd Harry Potter), végül mégis jól sült el a dolog, és a rajongók elégedetten inthettek búcsút kedvenceiknek.

Azt azonban mindenképp le kell szögezni, hogy aki netán arra számít, hogy az Éhezők Viadala széria lezárására beülve fergeteges akcióorgiában lesz része, az ezúttal is csalódni fog.
A nem túl távoli jövőben járunk Panam (vagy Panem?) országában, melyet immár lángba borít a totális háború a könyörtelen Snow elnök (Donald Sutherland) és elnyomó politikai rendszere ellen. Barátai és harcostársai – Gale (Liam Hemsworth), Peeta (Josh Hutcherson) és Finnick (Sam Claflin) – támogatásával, valamint a 13-as körzet legjobbjaival Katniss útnak indul, hogy leszámoljon Snow-val, akinek rögeszméje a lázadók ikonikus figurájává vált lány elpusztítása.

Az események középpontjába akaratlanul került hősnőnknek nem csupán az előtte álló halálos csapdákkal és kíméletlen ellenfelekkel, de igen komoly erkölcsi dilemmákkal is meg kell küzdenie – Peeta kétes lojalitása és a többiek életének kockáztatása mellett többek között a lázadás élén álló Coin elnöknő (Julianne Moore) manipulatív irányításával.

A végső harc során Katniss és bajtársai számára világossá válik, hogy mindannyian csupán feláldozható eszközök egy, a saját túlélésükön bőven túlmutató hatalmi játszmában, melynek végén nem is olyan biztos, hogy eljön a várva várt szabadság…
A befejező rész történetvezetése tehát alapvetően lassú és vontatott, a kisszámú akciószekvenciákat pedig rengeteg moralizálós rész köti össze. Miközben igyekeznek Snow közelébe jutni a Kapitóliumban, Katniss és társai egyre-másra olyan szituációkkal kerülnek szembe, amikor mások sorsa vagy a jövő szempontjából sarkalatos döntéseket kell meghozniuk, s ezáltal saját értékrendjük, világlátásuk folyamatos felülvizsgálatára kényszerülnek.

A narratíva többi tartóoszlopát továbbra is a politikai propaganda és manipuláció működésének bemutatása adja, melyek mint általában, itt is a hatalmi harcok szerves részét képezik – azon harcokét, melyek lényegében mindig a kisemberek, az ártatlanok és az éhezők rovására zajlanak. A drámai hatást fokozandó A kiválasztott 2. részére mindvégig a komoly, sötét hangvétel jellemző, amire a fényképezés módja és a színek hiánya, a képek túlnyomó részének indusztriális komorsága, valamint a sokszor melankolikussá váló zene is ráerősít.
A forgatókönyv némileg ugyan nehézkesen, de jól érzékelhetően boncolgatja a személyes boldogulás és a többség érdekének való alárendeltség közötti ellentmondást, melynek középpontjában újfent a történet kelletlen protagonistája áll. Ráadásul Katniss továbbra is szerelmi háromszögben vergődik a két sráccal, az önmagát kereső Peetával és az együttérző, ám a harc terén mindenre elszánt Gale-lel – a rajongók azonban megnyugodhatnak, a film végére ugyanis fény derül a lány választottjára.

Jennifer Lawrence ismét megbízhatóan hozza az akaratán kívül harcossá vált hősnő szerepét, mely ugyanakkor távolról sem veszi igénybe teljes színészi eszköztárát, vagyis újabb Oscart nem ettől a figurától remélhet. Miközben a többi fiatal színész játékára sem lehet panaszunk, közülük valamelyest kiemelkedik Josh Hutcherson alakítása, aki igencsak meggyőzően tárja elénk az önmagával konfliktusban álló Peeta jellemét.

A veterán színészek közül pedig a gonoszság aljas hidegvérűségének megtestesítőjeként Donald Sutherland nyújt figyelemreméltó teljesítményt, de az ellenlábasaként látható, körmönfont politikust alakító Julianne Moore úgyszintén említést érdemel.
A tisztelet kedvéért ne feledkezzünk meg a tavaly váratlanul elhunyt Philip Seymour Hoffmanról sem – a kiváló színésznek ez már tényleg az utolsó filmje, még ha nem is ez lesz tőle a legemlékezetesebb.

Összességében elmondható, hogy az Éhezők Viadala franchise méltó lezárást kapott. A kelleténél kissé hosszabb játékidő és az elnyújtott közjátékok csorbítják ugyan a moziélményt, a frappáns befejezés azonban kárpótlásként szolgál az unalommal töltött percekért.

A kiválasztott 2. része minden bizonnyal elnyeri majd a közönség azon részének tetszését, akik a mondanivalója és a szereplők miatt kedvelték meg a sorozatot, az akcióra gerjedő ifjoncok viszont jobban teszik, ha kihagyják.