Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az utóbbi években a Motorola igencsak leegyszerűsítette az okostelefonos palettáját és a legfontosabb modellek hazánkba is eljutnak. Nemrég Amerikában több új Motorola Droid okostelefont dobtak piacra, melyek akár az európai vásárlók számára is vonzóak lehettek volna. Sokan azt hitték, hogy ebből teljesen kimarad a régió, ám nemrég a vállalat bejelentette a Moto X Force néven érkező készülékét.
A DROID Turbo 2-vel szinte teljesen megegyező újdonság 5,4 hüvelykes QHD kijelzőt, 3GB memóriát és legalább 32GB belső tárhelyet kap majd. A készülék legérdekesebb pontja mindenképpen a kijelző, mely a vállalat szinte törhetetlen, így egy igen strapabíró eszközről van szó, miközben a specifikáció terén egy csúcsmodellt tarthatunk majd a kezünkben.
kpal
10 éve, 2 hónapja és 2 heteHát én mar nem hisezk a törhetetlen üvegbe pláne nagyobb kijelzőnél , az eleve jobban megfeszül leejtéskor.
warriorautobot
10 éve, 2 hónapja és 2 heteKicsit hiányos ez a hír mivel ez egy shatterproof megjelenítő amit ha jól emlékszem több réteges műanyag panelek vannak egymáson és ennél fogva jobban ellenáll a leejtés következtében felmerülő problémákkal.
Amúgy meg nagyon egy vonzó ajánlat szerintem ha tényleg állja a sarat, plusz elvileg 4 év garit is vállalnak a megjelenítőre.