Idén ugye nagyon sokat fejlődtek az okostelefonok, hiszen az LG G4 és az új Samsung modellek is rendkívül jó képeket készítettek, a DxOMark szerint azonban a Sony megoldása mindent összevetve jelenleg vezeti a piacot. Persze a 87 pontos érték mindössze 1 ponttal előzi meg a Samsung S6 Edge 86 pontját, így attól nem kell tartanunk, hogy a Sony Xperia Z5 elveri a mezőnyt.

Az azonban érdekes lehet, hogy a japán vállalat kapcsán egyre több helyről hallani, hogy egy ideig biztosan nem mutatnak majd be új csúcsmodellt, miközben a riválisok 2016 első felében már piacra is dobhatják az újdonságaikat, míg az Apple nemrég indította útjára új készülékeit.