A film valós eseményeken alapul, és látszik rajta, hogy az alkotók igyekeztek minél inkább hűek maradni a történtekhez, méltó emléket állítva az összes résztvevőnek. 1996 májusában egyszerre két expedíció igyekezett megmászni a világ legmagasabb hegyét, a 8848 méter magas Mount Everestet, amikor is hivatásos hegymászók üzletszerű módon túrákat szerveztek kevésbé profi és rutinos, ám mindenre elszánt mászók számára. Ilyen céget működtetett az új-zélandi Rob Hall (Jason Clarke) és az amerikai Scott Fischer (Jake Gyllenhaal) is, akik csoportjaikkal egy időben próbálták elérni a hőn áhított csúcsot.

Miközben Helen Wilson alaptábor-menedzser (Emily Watson) és Dr. Caroline Mackenzie orvos (Elizabeth Debicki) gondoskodnak a mászók összes technikai szükségletéről, ha kell rádión keresztül is segítve őket, gyorsan közeledő vihart észlelnek, mely rendkívül veszélyessé válhat a hegyen tartózkodók számára.

A csúcs közelségétől megrészegült kalandorok azonban szinte semmitől sem riadnak vissza, hogy elérjék céljukat, és némelyikük, mint például a polgári foglalkozása szerint postás Doug Hansen (John Hawkes) kész utolsó energiát is feláldozni a siker érdekében.
Jon Krakauer újságíró (Michael Kelly) és Beck Weathers patológus (Josh Brolin) úgyszintén Hall csapatával tartott, az ő írásos visszaemlékezéseik, illetve könyveik alapján született a forgatókönyv, melybe számos részlet, apróbb mozzanat is átemelésre került.

A történtekről minden lehetséges anyagot begyűjtő és átbogarászó Kormákur biztos kézzel építi fel a szituációkat és a főbb karaktereket, akik helyére ily módon valóban oda tudjuk képzelni önmagunkat. A direktor remekül hasznosította korábbi, Izlandon készített hasonló témájú drámája, a Dermesztő mélység forgatása során szerzett tapasztalatait, ahol egy felborult halászhajó egyetlen túlélőjének történetét mesélte el hátborzongató hitelességgel, amiért kis híján Oscarra jelölték.
Az alaposságra törekvő narratíva igyekszik fellebbenteni a fátylat az emberek motivációja mögött, egyénenként boncolgatva a kérdést, mi sarkallja arra a mászókat, hogy a jelentős kockázat ellenére meghódítsák a világ legmagasabb hegyét.

Egyúttal megismerhetjük a másik oldalt, a hozzátartozók, családtagok álláspontját, érzéseit is szeretteik vállalkozásával, életformájával kapcsolatban, ráadásul nem kisebb színésznők tolmácsolásában, mint a Mrs. Weathers szerepében látható, rutinos Robin Wright, illetve a Rob Hall várandós feleségét alakító, az érzelmeket a maga visszafogott módján nagyszerűen közvetítő Keira Knightley.
Az Everest úgyszintén részleteiben tárgyalja, hogy milyen sokféle veszélyforrás leselkedik a kalandorokra embert próbáló útjukon. Az alkotók empatikusan tárják elénk ama spiritualitással áthatott világot, mely a hegyet mintegy megszemélyesítve érzékelteti a természet erejét, illetve az ember kiszolgáltatottságát e számára idegen, élhetetlen környezetben.

Az emberi természet és az anyatermészet kegyetlen és egyenlőtlen küzdelmében hőseink attitűdjén is kiválóan átjön a versengés és a bajtársiasság szellemének kettőssége, ahogyan egyszerre igyekeznek megelőzni, illetve utolérni és közben támogatni egymást.
A meredek sziklák és hó által dominált táj fényképezése egyszerre félelmetes és gyönyörű, az IMAX 3D magába szippantó prezentációjában különösen. A vészjósló jelek fokozatos elhintésével a rendező hozzáértő módon növeli a feszültséget, mely valójában a hegy megmászása, az elvileg érzelmi tetőpontnak szánt mozzanat után éri el csúcspontját.

A szereplőkkel szinte együtt érezhetjük, ahogyan a fejük felett folyamatosan ott lebeg Damoklész kardja, miközben sokszor hezitálnak a mászás folytatása és a visszafordulás között, nem egyszer végzetes döntést hozva – mivel megtörtént eseményeket dolgoz fel, nem titok, hogy ez egy olyan sztori, melyben nincs igazi happy end, a hegy ezúttal is megköveteli a maga áldozatait.
Mint tudjuk, az emberi jellem leginkább vészhelyzetben mutatkozik meg, amit a narratíva is igyekszik kihangsúlyozni, egy ideig konszolidált, ám kellőképp kifejező módon. A probléma abban jelentkezik, hogy a végére sajnos kifullad az addig remek elbeszélés, és az utolsó fél órában az izgalom helyett már leginkább csak szörnyülködünk vagy szomorkodunk, miközben alig történik valami a filmvásznon.

Világos, hogy az alkotók igyekeztek úgy bemutatni az eseményeket, ahogy azok ténylegesen megtörténtek, dramaturgiai szempontból azonban indokolt és talán szükséges lett volna némi változtatás, de legalábbis a hosszúra nyúlt befejezés lerövidítése.
A redundancia a karakterábrázolásban is megmutatkozik: Sam Worthington úgyszintén profi hegymászója szinte teljesen passzív és közömbös a cselekmény szempontjából, így az amúgy nagyon is jó színész mindvégig csak reflektál az eseményekre, amire azonban bőven elegendő Emily Watson, Robin Wright és Keira Knightley karaktere. A színészek egyébként kiválóan teljesítenek – különösen Josh Brolint, Jason Clarke-ot és Emily Watsont illeti dícséret, de Jake Gyllenhaal, Knightley és a többi főbb szereplő játékára, illetve beleélési képességére sem lehet panaszunk.

Mindent egybevetve a mérleg abszolút a pozitív irányba billen az Everest megítélésekor, melyet kevés választ el attól, hogy epikus alkotásként emlegethessük. Ha ugyanolyan tisztelettel, ám leheletnyivel merészebben nyúl az anyaghoz Kormákur és a stúdió, akkor akár egy igazi klasszikus is születhetett volna.